Magyar leiras:

Egyfelvonásos előadás: emberi játszmák női hangokon
Abszolút szórakoztató színház: egy óra nevetőizom tréning

A lemez A oldalán hallható: SZAMOSI ZSÓFIA színésznő
A lemez B oldalán hallható: SZALONTAY TÜNDE színésznő
Az est házigazdája, moderátora, beszélgetőtársa: LÁSZLÓ KRISZTA

Janikovszky Éva könyvéből a színpadi szövegváltozatot készítette és az előadást rendezte: TOLLÁR MÓNIKA

„Biztos mindenkinek ismerős, ha a saját véleménye nagyon eltér a saját – adott esetben fél órával ezelőtti – véleményétől, csak mert közben egy másik szerepbe került, és már nem az anyukáját kell győzködnie ugyanarról, hanem a gyerekét. Nyilván néha nagyon nehéz nevetni ezeken a helyzeteken, de egy sötét nézőtéren simán lehet úgy csinálni, mintha ez nem rólunk szólna, hanem másokról.

A fergeteges előadás gyorsan magával ragadja az embert, az elragadtatottság állapotában viszont nehéz színlelni, így a röhögés feloldja azokat a gátlásokat, amik ezekben a helyzetekben rakódnak ránk. JanikovszkyÉva azonban túl jó megfigyelő, a megengedő humor nem fedi el, hogy ezek bizony mi vagyunk. Szóval ez valami felszabadító röhögés, amiből kevés van az életünkben, miközben minden más módszer hatástalannak tűnik az élet nagy kérdéseinek kezelésére.”

A képzeletszínházi est keretében két színésznő, Szalontay Tünde és Szamosi Zsófi beszélget László Krisztával, valamint a nézőkkel. A Janikovszky Éva írásai alapján életre keltett halhatatlan nőalakok segítségével gondolkodnak közösen a 40 (vagy inkább 45) év feletti lét végpontjairól: mindennapi
mélységeiről és magasságairól. Őszinte kíváncsisággal és együttérzéssel vallanak arról, milyen válaszok,
megoldások születtek bennük az élet különféle helyzeteire a negyvenedik X-en túl…
A különféle ’arcainkra’ igyekeznek majd közelebbről és mélyebben rátekinteni – pontosabban arra a képre, amit kifele mutatunk magunkról másoknak ebben a két(féle), sokszínű világban. Megfigyeléseik középpontjában a személyiségünk gyémánt-dimenziói állnak.
’A lemez két oldala’ fergeteges monológjait Szabó T. Anna és Lackfi János virtuóz szövegű versei követik: a VersLavinából népszerűvé és közismertté vált írások közül egészen biztosan elhangzik majd János verse, „A nőci, ha negyven…” és Anna verse, a „A nő, az akkor nő…”!
A Lóvasúton debütáló produkció vers és próza különleges, szeretetteljes találkozása, ahol a közös nevező, a kapocs a játékosság és a derű. Afféle asszociáció-folyam: éles tükör – szavakból csiszolva… 

László Krisztina fotó@ Bodnár Zsófi