Magyar leiras:

Az ősz beköszöntését a Zugliget egyik legszebb fákkal körülölelt kis szegletében, a Lóvasúton is megünnepeljük, ugyanis a Lóvasút idén is csatlakozik a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOMkult közös szervezésében megvalósuló Hegyvidéki Ősz programsorozathoz.

10 órától iamyank közreműködésével a Rajzolj zenét! programmal kezdődik a nap.
Ezt követően a Bélaműhely különleges hangszereit próbálhatják ki gyerekek és felnőttek egyaránt, és igazi karmesterként is megmérettethetik magukat.
12 órától Halmos Monika fitoterapeuta és food-stylist vezetésével az érdeklődők az ehető növényekkel ismerkedhetnek meg, kóstolhatnak és vehetnek részt szezonális virágokból, vad- és gyógynövényekből álló ételek elkészítésében.
Természetesen az EBER desszert is tárt karokkal vár mindenkit egy finom süteményre vagy kávéra a nap folyamán. Egész nap próbára tehetik magukat a kicsik és nagyok a Helytörténeti Gyűjtemény kincskeresésén.
16:30-tól egy izgalmas helytörténeti sétára invitálunk mindenkit, mely a Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében, Földváry Gergely vezetésével valósul meg.
Végül 19 órától az Ars Sacra fesztivál keretein belül Juhász Róza előadását hallgathatjuk meg Jókai Anna életéről.

Várunk minden érdeklődőt szeptember 25-én, regisztrációhoz kötött, ingyenes programjainkon!
———————————————————-
Programok részletesen:
10:00-11:00: Rajzolj zenét! – MINDEN JEGY ELKELT!
Helyszín: Lóvasút Peron
A résztvevő gyerekek élő elektronikus zenei aláfestés által inspiráltan, földre terített hatalmas lapokra rajzolhatnak, festhetnek. Zenei közreműködő iamyank lesz, aki kísérletező, műfaji határokat feszegető zenei világa az elektronikától a komolyzenéig “utaztatja” a gyerekeket.

A részvétel regisztrációhoz kötött, 40 gyerek tud részt venni a programon, regisztrálni a programelemre itt lehet: https://lovasut.jegy.hu/program/rajzolj-zenet-hegyvideki-osz-126614/857338

10:00-14:00: Kincskeresés a Lóvasúton
Helyszín: Helytörténeti Gyűjtemény és Lóvasút egész épülete
A vállalkozó kedvűek önállóan izgalmas kincskeresésbe is foghatnak, melyhez a kérdésekre a válaszok a Lóvasút egész területén találhatóak.

11:00-14:00: Bélaműhely – Hangszercsépelő és karmesterjáték
Helyszín: Lóvasút Peron és Terasz
Gyerekprogram nem csak a külső, hanem a belső gyermeked számára is
Hogyan találkozhat valódi értelemben a kettő egy térben és egy időben. Ehhez nyújt lehetőséget a hangkeltés öröme és tapasztalata. A modern pszichológia szerint a hangoknak tudatmódosító hatása van. Ebben a természetesen módosult állapotban sok olyan beidegződés oldódhat amit a zenével, ritmussal, hangadással kapcsolatban korábban kudarcként éltünk meg. Ami gyermekeink számára még természetes, nekünk felnőtteknek gyakran erőfeszítésbe kerül. A Bélaműhely 15 éves tapasztalattal és különleges interaktív szemléletmóddal, szublimálja erőfeszítésünket játékká és mindezt úgy, hogy gyermekeinkel, akár unokáinkal együtt adhatunk új lehetőséget a zenéhez való viszonyunknak… Ha szeretnéd kipróbálni a biciklidobot, gettómarimbulát, hangburgereket, kisbubit, slagszaxot, fakutyát, papírkutyát, dzsimitit, teknóteknőt és még sorolhatnánk mi mindeneket, akkor a hangszercsépelőn a helyed.A hangszercsépelőn a résztvevők eszközeink kipróbálása mellett betekinthetnek az elkészítési és megszólaltatás titkaiba, valamint spontán koncertek együttzenélések és karmesterjátékok részesei is lehetnek.

12:00-14:00 Vissza a természetbe! Ehető virágok és ízletes vadnövények interaktív előadás és kóstoló
Helyszín: Lóvasút terasz
Halmos Monika fitoterapeuta újra izgalmas ízekkel érkezik. Megkóstolhatjuk az őszi kert virágait, az erdő és mező vadon nőtt kincseit. Kipróbálhatjuk a csalánt, a szőrös disznóparéjt, a libatopot, megkóstolhatjuk a dáliát, és közben sok új ismeretre tehetünk szert.
Regisztráció a programelemre itt: https://lovasut.jegy.hu/program/vissza-a-termeszetbe-eheto-viragok-es-izletes-vadnovenyek-interaktiv-eloadas-es-kostolo-hegyvidek-138328/857339

16:30-18:30: Helytörténeti séta Zugligetben Földváry Gergely vezetésével

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény a Hegyvidéki Ősz keretében Zugligetbe invitálja a kerület múltja iránt érdeklődőket szeptember 25-én (vasárnapon). A Zugligeti lóvasút környékének nevezetességeit, s jellegzetes épületeit – mint például a Tündér-sziklát, Laszlovszky-majort, Szarvas vendéglőt, a Zugligeti templomot vagy a Libegőt – ismerhetik meg azok, akik velünk tartanak a közel 2 órás sétán.
A sétát Földváry Gergely történész, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője tartja. Séta indulása és vége is Lóvasút épületénél lesz (Zugligeti út 64.)
Séta indulása: 16.30 óra
Séta vége: 18.30
A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
A séta után mindenkinek lehetősége van meghallgatni a 19.00-kor kezdődő koncertet.

19:00-20:10: „Átvilágítás” – Juhász Róza irodalmi estje Jókai Anna életéről
Helyszín: Lóvasút Peron
Az Ars Sacra fesztivál programja.
Juhász Róza által megszerkesztett körülbelül 70 perces előadás Jókai Anna legfontosabb élethelyzeteit, filozófiai gondolatait kívánja a közönség elé tárni. Az azonos című önéletírása, amely az utolsó „átvilágítás”, összegzés, ezért választotta az előadás címének. Az előadást zenei bejátszások, illetve vetítés kíséri.
Regisztráció a programelemre itt: https://lovasut.jegy.hu/program/atvilagitas-juhasz-roza-irodalmi-estje-jokai-anna-eleterol-138131

A programváltozás jogát fenntartjuk.

A programok mindenki számára nyitottak, a regisztrációhoz kötött workshopokat szemlélőként, hallgatóságként regisztráció nélkül is lehet látogatni.

A Hegyvidéki Ősz további helyszínei:
MOMkult, Hegyvidéki Kulturális Szalon