Magyar leiras:

Klasszikus kamarazene Zugligetben! 
A Lóvasút főépülete, a Peron klasszikus házimuzsikának ad otthont, amire minden korosztályt várunk. 
A nagyteremben koncert, a legkisebb gyerekek számára babaszőnyeg, a nagyobbaknak  zenesarok.

 

Az Omnibusz egy a kamarazenélés hagyományaira építő interaktív koncertsorozat, amelyet elsősorban a családoknak szánunk

Közreműködik a Surján kamaraegyüttes – klasszikus családi együttes

Surján Katalin hegedűművész 1981-ben született, három gyermek édesanyja, kulturális manager (MOME) végzettséget is szerzett.

Surján Eszter csellóművész 1978-ban született, hat gyermek édesanyja, hangszere mellett zenetudománnyal is foglalkozott.

Surján Péter hegedűművész 1988-ban született, a Budapesti Vonósok Kamarazenekar állandó tagja. Jelenleg is Zugligetben él, nemrég született meg első gyermeke.

“Ötgyermekes zenészcsaládban nőttünk föl. Mindhárman a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szereztünk hangszeres előadóművészi és zenetanári diplomát, és miközben más zenekaroknál is muzsikálunk, mindhárman a Járdányi Pál Zeneiskola tanárai vagyunk. Nagyzenekari feladataink mellett rendszeresen dolgozunk kamarazenei együttesekben és családunk kedves időtöltése a házi muzsikálás.”