Magyar leiras:

„Miért van szüksége a világnak a Piano Dayre? Sok okból. De főleg azért, mert nem fáj megünnepelni a zongorát és mindent körülötte: az előadókat, a zeneszerzőket, a zongorakészítőket, a hangolókat, de legfőképp, a hallgatókat.”

2015-ben ezzel a kijelentésével indította útjára a Piano Day, azaz a Zongora Napjának kezdeményezését Nils Frahm, korunk egyik legnagyobb hatású modern klasszikus előadója.
Hazánkban először 2017-ben valósult meg az esemény Vághy Tamás szervezésében. 2018-ban az A38 Hajón már dupla telt házas rendezvénnyel köszöntötték a zongorát, 2019-ben pedig a Müpa fogadta be a Piano Dayt egy egész napos, nagyszabású programsorozat keretében, 2022-ben ismét az A38 Hajó ünnepelte meg a Zongora Napját.

Ebben az évben a csodálatos budai hegyek ölelésében, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont látja vendégül a Piano Day fellépőit. Az előadás nagyon közvetlen és intim hangulatával közelebb próbáljuk engedni a hallgatókat a zeneszerzőkhöz, szeretnénk ha a nézők egy igazán felemelő élményt vihetnének magukkal haza.

Ünnepeljük meg együtt a Zongorát!

Programbontás:
kapunyitás: 18:00
koncertek: 19:00-21:00

Fellépők:
NUAGE PROJECT/
Amikor Olafur Arnalds találkozik Air-el.
A Budapesten, 2021-ben alakult Nuage Project, melyet az énekes Ferencz Ildi és a zeneszerző, billentyűs Charmet Marc alkotják.
Mindketten teljesen különböző zenei irányzatokból érkeznek, kortárs / alternatív / rock / pop, így zenéjük az ambienten át az elektronikus stílusig terjed, amiből egy érzékeny és kifinomult hangzás jön létre, úgy is hívhatnánk, hogy lírikus alternatív.
Insta: https://www.instagram.com/nuage_project
Spotify: https://open.spotify.com/artist/2G6HuhOYybqTzw6yT6dsCt?si=UtzCCLV5TTu5Qsbq7ZZZ_gvaghy/

vaghy/
A klasszikusan képzett zongorista-zeneszerző, Vághy Tamás csak néhány éve döntött úgy, hogy experimentális szólóprojektjét a nagyobb nyilvánosság elé tárja. vaghy-ként kiadott szerzeményeiben minden téren főszerephez jut a zongora, amelynek hangját különböző elektronikus effektekkel erősíti fel, miközben vintage hangszerekkel is kibővíti a billentyűk adta lehetőségeket.
Spotify: https://open.spotify.com/artist/5NK4j6JpeoMPHN18WBfEZv?si=slt7L5cqT1K60w8Wyt0Ipw
Facebook: https://www.facebook.com/vaghymusic

Wave of Sound x Arulei/
Csécsi Andor 2013-ban alapította, az olasz Blue Spiral Records kiadó által jegyzett Wave of Sound zenei projektet, a modern-klasszikus és ambient zenei stílusokon alapuló zongorakompozíciók a dalszerző szívével rezonálva merítenek inspirációt személyes emlékekből és a körülöttünk lévő természet szépségéből.
A Wave of Sound az elmúlt években nagyszerű fogadtatásban részesült itthon, több különleges rendezvényen is láthattuk (Sziget Fesztivál, Fekete Zaj, A38, Zsolnay Fényfesztivál, Hajógyár, Szimpla Lemming).
Ezen az estén Bagi Anna Borbála előadóművész-énekes, valamint Gálfalvi Rebecca, más néven Arulei csatlakozik a Wave of Sound légies zenéjéhez. Rebecca egy Angol-Magyar származású, többhangszeres loop zenész, film zeneszerző és producer.
Ambient/elektronikus hegedű játékával csodálatos és összetett belső érzelmeket fejez ki.
Spotify: https://open.spotify.com/artist/4mtGPQNvBFuAwHHgvNq32s?si=67QH0_rlS7W7wf-9LdbN2A
Insta: https://www.instagram.com/waveofsoundmusic/
Arulei: https://open.spotify.com/artist/1KNnv51PPqhByG9rUglfNg?si=xsvNR65ARb2W41u1Pn6VRQ

Zalai Richard/
Zalai Richard mestere a dermesztő, atmoszférikus hangulatok megteremtésének.
Többnyire downtempo, ambient és modern klasszikus alapokra építő dallamai belső utazásra hívják a hallgatót – és bizonyos esetekben az alkotót is. A zenész a hazai fellépések mellett egy igazán mozgalmas nyarat tudhat a háta mögött: turnézott a Baltikumban, amely keretében fellépett Vilniusban, Rigában és Lettország egyik legnagyobb fesztiválján, a Summer Sound Festiválon is, augusztus végén pedig a román Smida Jazz fesztiválon játszott.
Linkek: https://bit.ly/RZ_Back_to_Basics_YT
Klip: https://ffm.to/richard_zalai-back_to_basics