Magyar leiras:

A XX. század kiemelkedő írói és költői kerülnek a Petőfi Kulturális Ügynökség 2023-as irodalmi sorozatának a fókuszába, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van. A sorozat célja, hogy közelebbről, személyes aspektusból, a művek mellett az alkotót is hangsúlyosan bemutatva értelmezze a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő életműveit. A XX estjein helyet kapnak különféle műfajok, illetve témakörök is: színház, gyerekirodalom, hangsúlyos irodalmi lapok, háború, szerelem és barátság, irodalmi előképek, illetve egyedi produkciók is. 

A XX első estjén az idén 80 éve született PETRI GYÖRGY Kossuth- és József Attila-díjas költő kerül középpontba, az est szerkesztője Juhász Anna irodalmár, vendégei Forgách András író, Garaczi László író, Simon Márton költő és Péterfy Bori színész, énekes lesznek. 

„Mikor nem írok verset: nem vagyok. / Illetve úgy, mint hulla körme és haja, / valami nő tovább, de nincsen valaki, / nincs centrum, én, nincs »szervező közép«. / A versen kívül nincsen életem: / a vers vagyok. Tehát elég ritkán vagyok, / s elég ritkás, fogyatkozott e létezés” (Vagyok, mit érdekelne). 
Petri György

 

 

További információ a sorozattal kapcsolatban, interjú kérése:
Juhász Anna, igazgató, Kiemelt Programok Igazgatóság
anna.juhasz@petofiugynokseg.hu / +36705647124