Magyar leiras:

Valóban fájna a színpadi halál? A bánat, az életképtelenség, a magány. Kit láthatunk és érezhetünk át a színről? A karaktert, vagy a színészt? Mennyi ebből a saját tapasztalat és mekkora a képzelet része?

Mivel is éri el a rendező, hogy a színész kitárulkozzon? Kikényszeríti, vagy előédesgeti belőle?

És mi marad meg saját maguk számára a függöny legördültével, ha a színen úgymond már mindent odaadtak? Mivel távoznak a színházi estéről az alkotók villanyoltás után?

Schell Judit és Réczei Tamás egy év különbséggel hagyták el az általuk művészileg vezetett színházakat önként. (Thália Színház és Kecskeméti Katona József Színház)

Ezen az estén elbeszélik, mi módon vált ketté, vagy éppen olvadt össze a színpaddal létezésük és ez hogyan jutott el a gyökeres szakításig.

Mi rejtőzhet egy szakmai kiteljesedés mögött? Mi táplálja azt? Van-e benne bármilyen szerepe pótlékoknak, illúzióknak, bármiféle kiélésnek, kivetítésnek, lelki megdolgozatlanságnak?

Vagy csupán munka az a munka.

Az est során bárki végig gondolhatja velük, számára mit ad (vagy fed el?) a hivatása.