Kalmus Felicián: Annyit akarok, hogy élvezzük együtt a világot

A jóképű csellóművész a legnagyobb klasszikusok mellett filmzenéket, népdalokat, és saját szerzeményeit adja elő november 9-én este 7 órakor a Lóvasúton. A világszerte ismert művész stílusa senkivel össze nem téveszthető, zenei sármja játszi könnyedséggel nyitja meg még a szkeptikus hallgatók szívét is a komolyzene irányába.

Mit hallhatnak tőled az érdeklődők november 9-én este a Lóvasúton?
– A classical crossover világát hozom magammal, amit már megszokhattak tőlem a hallgatóim. Lesznek benne klasszikus zenei kapaszkodók, de nyilván ez egy olyan egyedi világ, ami a fejemben született meg, pont ettől lesz különleges élmény azoknak, akik eljönnek.
Az akusztikus csellóé lesz a főszerep az esteden, a megszokott hangszerelések mellett!
– Nagy izgalommal is tölt el, hogy pont egy ilyen helyen játszhatok, mint a Lóvasút. A tizenkettedik kerületben születtem, és utána is éltem errefelé. Mindig megcsodáltam ezt az épületet, archív fotókon láttam, hogy mennyire szép volt régebben. Nagyon örülök, hogy az utolsó pillanatban meg lett mentve és nem lett az enyészeté.
A munkáidat hallgatva azt mondhatnánk: te vagy az a zenész, aki -lazábban fogalmazva -trendivé teszi a komolyzenét. Honnan jött az ötlet?
– Igazán kedves gondolat. Nem volt tudatos, egyszerűen én ilyen vagyok: eszméletlenül szeretem azokat a lehetőségek, melyekkel ki lehet egészíteni a klasszikusokat és modernebbé, vagy még inkább a sajátomé tenni azokat. A Zeneakadémián diplomáztam, a legkomolyabb csellóversenyeket játszottam el, de közben mindig égett bennem a vágy, hogy kimozduljak az adott keretek közül. Nem kötelező trendivé tennem a műfajt, csak annyit akarok, hogy élvezzük együtt a világot. Ezt az édesapámtól tanultam, aki a mai napig szaxofonozik. Erre sokan azt mondanák, hogy ő könnyűzenész. Ilyenkor mindig felmerül bennem a kérdés: mi a komoly és mi a könnyű? Ha beletesszük szívünket lelkünket, akkor az bárhonnan is nézzük komoly. Az igényességen van a hangsúly, az pedig nem műfajfüggő.
A „könnyű” műfaj ellenére mennyire volt jelen a „komoly” zene az életetekben?
– Születésemtől kezdve! A testvéreimmel teljesen mindegy volt, hogy egy jazzlemezt rakott fel apu vagy Csajkovszkijt. Az egész gyerekkorom ezzel telt, mentem vele, amikor csak tudtam, akár ha a Big Banddal játszott, akár ha a stúdióban dolgozott. Pont ez az eklektikusság tett igazán nyitottá: bármit meghallgatok és hagyom, hogy lenyűgözzön a zene: legyen az egy tizennyolcadik századi zongorajáték vagy egy tavalyi elektrosláger.
Ahogy beszélgetünk azt érzem, a pörgés és az újítás alapbeállítás nálad!
– Igen, van benne valami. Megyek, pörgök, megvan a lendületem. Szerintem lassú és visszafogott műsort még nem állítottam össze. Szeretem felturbózni a klasszikus dallamokat, de az erős dinamikát néha kicsit meg kell szakítani egy pihentetőbb, léleknek kedvesebb dallammal. Ez olyan, mint amikor felfutunk egy kilátóba, majd picit megállunk és gyönyörködünk a tájban.
2019-ben sajnos a fiatalok számára a komoly zene, mint kifejezés felér egy szitokszóval.
– Pedig nyugodtan jöjjenek el ők is. Ha valaki ezt olvasva is azon gondolkodik, hogy vajon mi lehet ez amit én csinálok, akkor menjenek fel a kedvenc zenei megosztó oldalára, ahol rövid felvételeken meghallgathatják, mi is számomra a zene. Viccesen mondhatnám, hogy nem fogja felkötni magát az unalomtól, ha meghall egy keringőt, hiszen Ed Sheeren Perfect című száma is egy keringő. Nem beszélve a filmzenékről: feltenném nekik a kérdést, hogy az Indiana Jones vagy a Star Wars dallamai komoly vagy könnyűzenék? Könnyűnek túlságosan igényesek és kidolgozottak, de komolyzenének meg túlságosan új? Hogy is van ez? Emlékszem az egyik meghatározó zenei élményem volt, amikor meghallottam a Mátrix című sci-fi dallamait: ahogy a kórusművekre jellemző hangzásvilágot vegyítették az elektromos zenével…eszméletlen!
És mi a helyzet a komolyzenét kedvelőkkel?
– Tőlük kapom a legjobb véleményeket. Sokaknak változtattam meg a hozzáállást a zenéhez, nem lankadt a figyelmük a koncert alatt és be tudták fogadni ezt a modernebb hozzáállást: bátran használok elektromos mintát, vagy változtatok a megszokott szerkezeten, hiszen ahogy őket is, magamat is szeretem lázban tartani.
Mi a helyzet a kritikákkal?
– Nagyon örülök nekik, én pont az a zenész vagyok, aki nem szereti ha agyondicsérik, mert abból nem tudok tanulni. Persze attól még jól esik – nevet, majd folytatja –:
– Sokan vannak, akik lehúznak vagy másképp látják, amit csinálok. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen mindenki a saját kultúrája alapján tud ítélkezni és alkotni, én is csak ezt tettem. Nem tudok mindenkinek megfelelni.
2018 nyarán Great GreatGrandma címmel jelent meg első önálló albumod, melyen mindenki által ismert népdal motívumokból ihletet merítve készítetted el saját bátor, és korszerű feldolgozásaid. Az album mottója: Ükanyám dalai az én világomban. Mi a következő?
– No2 lesz a címe, pont tegnap küldtem el a végleges zenei anyagot. Ezen szigorúan classical crossover szerzemények kerültek fel, két vadonatúj művel. Egy darab feldolgozás se lesz rajta, mind saját szerzemény, kivétel egy, amit Hrutka Róbert írt nekem.
Végezetül: miért van szükségünk a zenére szerinted  a mai világban?
– Ha szép a zene és van mondanivalója is olyan, akkor egy szebb élményt, világot hagy maga után, inspiráltabbak lesznek az emberek.

Kovács Szilárd

Kalmus Felicián november 9-én 19 órától játszik a Lóvasút Peronján, jegyek elővételben a lovasut.jegy.hu oldalon és a MOMkult jegypénztárában kaphatók.

(fotó: https://www.instagram.com/randomcello/)