Fő genyó és Szent József, Chaplin
Mitől színház a színház, számít-e a pénz, Louis Armstrong a gimnázium színpadán – kérdéseinkre Mátyássy Bence, a be happy című előadás rendezője és szereplője válaszolt.
LVST: Színházat talán bárhol lehet csinálni. Mi az a 3-4 dolog, ami szerinted feltétlenül szükséges egy előadás létrejöttéhez? Mitől lesz színház a színház?
Mátyássy Bence: Az első: színészek. Második: közönség. A harmadik: jó, ha van egy motor. Egy elhivatott valaki, egy vezető típus, aki viszi előre a dolgot, összetart, és a közös célra fókuszál. Mint Buster Moon, a koala a Sing című animációs filmben. Ő nagy példaképem. A negyedik a pénz. Egy ideig megy nélküle, de csak egy ideig. Az ötödik: sok szerencse, jókor lenni jó helyen.
LVST: Mi az első (vagy legfontosabb) színházi élményed?
MB: Az első, amiben szerepeltem, a bátyám rendezése volt, 9 éves koromban. Az angyali üdvözletről írt egy jelenetet, és a szüleinknek adtuk elő karácsonykor. A bátyám volt az angyal, öcsém Mária, én pedig Szent József. Körülbelül ugyanekkor ugyanő fődíjat nyert egy országos meseíró pályázaton, a Hová tűnt a 4.Z.? című művével. Ezt a Soproni Petőfi Színházban egy diákszínjátszó csoport elő is adta a díjátadón. Nagy élmény volt, és máig emlékszem konkrét jelenetekre. Nem volt semmi díszlet, csak szereplők, hátizsákok és pár hangszer. A sztori szerint a 4.Z. osztály egyszer csak az afrikai szavannán ébred fel. Tökéletes volt az illúzió. Én is szeretem az ilyen egyszerű, de nagyszerű színpadi megoldásokat, és a zene folyamatos jelenlétét egy előadásban.
Később, már a Városmajori Gimnáziumban Hook kapitányt játszhattam egy szintén a bátyám által rendezett Pán Péter-parafrázisban, amit a végzősöknek adtunk elő ballagáskor. Imádtam. Fő genyó lehettem, a tanárok voltak a kalózok, én parancsolhattam nekik. A végén elénekeltem Wendynek és Péternek Louis Armstrong What a Wonderful World-jét. A bátyám, Mátyássy Áron pedig azóta filmrendező lett.
LVST: Mit keresel, amikor színházat csinálsz, vagy éppen színházi előadást nézel meg?
MB: Színházcsinálóként az ember érdekel: hogy boldogul a kisember a világban, milyen hétköznapi drámák alakítják a mindennapjainkat, milyen kicsinek tűnő, de nagy dolgok történnek velünk. Születhet-e például musical abból, hogy egy iskolás gyerekét egyedül nevelő anya nem tudja befizetni az összes csekket, csak kettőt a hatból?
Nézőként az a fontos, hogy hasson rám az előadás, hogy ne legyen unalmas. Minden műfaj érdekel. Opera, musical, próza, báb, tánc, cirkusz – minden jöhet. Ilyenkor igyekszem a mezei néző szemével befogadni az élményt, de közben a szakmai énem drukkol és próbál tanulni a kollégáktól.
LVST: Mi volt a legemlékezetesebb helyszín, ahol színházi előadást láttál?
MB: Kilencvenes évek eleje, Balaton-felvidék, Szent György-hegy. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium egyik osztálya eljátszotta Jézus passióját húsvétkor. Egy tisztáson kezdődött a történet, majd a keresztút az erdőn keresztül vezetett föl a hegytetőre, ahol tényleg fel lett állítva a kereszt, rajta a Jézust játszó sráccal. Én ott nőttem föl, a hegy lábánál található Kisapáti faluban. A kereszt még évekig állt a hegytetőn, a kertünkből pont látni lehetett.
Talán éppen ebből az élményből kifolyólag érdekel egyre jobban a természeti színház.
Ahol a természet a díszlet, nincs hangosítás, természetes fények vannak, és éppen ezért a színészi játék van a középpontban. Mostanában olyan előadás létrehozásával kísérletezek, ami egy kirándulás vagy erdei séta során történik meg. A Covid-járvány és a természet szeretete is efelé terelt. A sötét színháztermek és a sok szembesütő reflektor után felszabadító érzés a szabad ég alatt, a természetben játszani.
be happy
(burleszk egy felvonásban)
benoit produkció, rendező: Mátyássy Bence, játsszák: apa és lánya
Két magányos lélek találkozik, egy felnőtt és egy gyerek. Nonverbális mozgásszínház, burleszk, karácsony és Száncsengő, I love you és habos sütemény.
Az előadást Chaplin: A kölyök című filmje inspirálta.
Főszerepben apa és lánya: Mátyássy Kála Cecília és Mátyássy Bence
koreográfus: Erdőfi Anna
tér/jelmez: Fábián Réka Margit
rendező: Mátyássy Bence
Még több infó és jegyek: https://lovasut.hu/programok/be-happy-8/
Színházi grund Zugligetben
A színház máshol van – ne csak a színházban keresd! Nézz előadásokat a Lóvasúton – exkluzív darabok novemberben és decemberben a hegyvidéki erdőszélen, a 19. században épült Lóvasút felújított épületében – kívül a belvárosi nyüzsgésen, közel az erdőhöz, a 12. kerületben. Megéri feljönni!Az összes színházi előadásért a Lóvasúton katt ide: https://lovasut.hu/mufaj/szinhaz/
Szöveg: G. Szabó Sarolta
Fotó: Csüllög Ateh Eszter
Blog | Info
Zugligeti Családi Nap
Október 5-én, szombaton, ismét a családok vehetik birtokba Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont tereit és a...
Vásári árusok jelentkezését várjuk!
2024-ben is megrendezésre kerül a Városháza téren a XII. kerületi Önkormányzat szervezésében az Advent a...
Lassan – Für Anikó és Márfi Márk új darabja
- Bocs. - Ki hívott? - Senki se hívott. - Miért nem vetted fel? -...