Magyar leiras:

Nagy örömmel hirdetjük meg a Barcarola Kvartett első Évköszöntő Koncertjét!
Változatos műsorral készülünk, szeretnénk bemutatni 2023-as terveinket. Egy-egy művet fogunk eljátszani azokból a műsorokból, amiket az év során előadunk majd: többfèle sílusból és korból származó zenéket, főleg saját hangszerelésben.
Többet nem árulunk el a műsorból, legyen meglepetés!

Az együttesről:
A Barcarola Kvartett a Budapesti Fesztiválzenekar négy kiváló művészéből alakult együttes, ahol a basszus szólamot – rendhagyó módon – a cselló helyett nagybőgővel szólaltatjuk meg. Nem kizárólag a klasszikus vonósnégyes-irodalmat játsszuk, hanem saját átiratainkban nagyzenekari darabok és egyéb ínyencségek is szerepelnek repertoárunkban. Ezek mellett otthonosan mozgunk a könnyedebb stílusokban is, mint például a filmzenék, régi slágerek vagy éppen a tangó világa. Kötetlen hangulatú fellépéseinken a zeneművek előtt röviden ismertetjük az elhangzó darabokat: személyes élményekről, érdekességekről, kulisszatitkokról hallhat a közönség. Bátran ajánljuk meghallgatni vonósnégyesünket olyanoknak is, akik egyébként nehezen szánják rá magukat, hogy hangversenyterembe látogassanak.

Bővebb információ: https://www.barcarolakvartett.hu/