Magyar leiras:

* egyfelvonásos képzeletszínházi előadás felnőtteknek: éles tükör szavakból csiszolva
* emberi játszmák férfi hangokon
* abszolút szórakoztató színház: egy óra nevetőizom tréning

A lemez A oldalán hallható: Szalontay Tünde
A lemez B oldalán hallható: Oszter Alexandra
Az est házigazdája: Iványuk Áron, pszichológus, szexuálpszichológus-hallgató
Színpadkép: Nemeth Hajnal Aurora
Az eredeti könyvből a színpadi szövegváltozatot készítette és az előadást rendezte: Tollár Mónika

———————————
„Egy olyan különleges estét álmodtam meg, ahol a színház és a pszichológia eszközeivel mesélünk Önöknek a kapcsolati típusokról, illetve arról, hogy a konfliktusok, játszmák milyen hatással vannak a szexre egy párkapcsolatban, házasságban.
Egy-egy témakört a „lemez két oldalán” található kis történetekkel mutatunk be: a rövid monológok életszerűvé, az utána következő magyarázatok pedig még érthetőbbé teszik a bemutatott helyzeteket, problémákat.
És miért is kell ezekről beszélni? Nem titok, hogy a mai korban mindent százszor inkább lecserélünk, mint megjavítunk, legyen az bútor, autó, vagy épp – a kapcsolataink. De mi van, ha a kapcsolataink szempontjából érdemesebb mégis a javításon gondolkodni? Vagy ha vannak olyan kommunikációs stílusok, amik elősegíthetik, hogy javításra is ritkábban legyen szükség? Vagy ha a szexualitás témakörére gondolunk, feltesszük-e magunknak a kérdést, hogy miért érezzük úgy sokszor, hogy nem szabad erről beszélni? Lehet, hogy hasznos lenne erről is nyíltabban, őszintébben kommunikálni?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekkel fogunk foglalkozni ezen az estén, amelyre szeretettel várjuk Önöket is!”
(Iványuk Áron szexuálpszichológus, az est házigazdája)

——————————
„Biztos mindenkinek ismerős, ha a saját véleménye nagyon eltér a saját – adott esetben fél órával ezelőtti – véleményétől, csak mert közben egy másik szerepbe került, és már nem az anyukáját kell győzködnie ugyanarról, hanem a gyerekét. Nyilván néha nagyon nehéz nevetni ezeken a helyzeteken, de egy sötét nézőtéren simán lehet úgy csinálni, mintha ez nem rólunk szólna, hanem másokról.
A fergeteges előadás gyorsan magával ragadja az embert, az elragadtatottság állapotában viszont nehéz színlelni, így a röhögés feloldja azokat a gátlásokat, amik ezekben a helyzetekben rakódnak ránk. Janikovszky Éva azonban túl jó megfigyelő, a megengedő humor nem fedi el, hogy ezek bizony mi vagyunk. Szóval ez valami felszabadító röhögés, amiből kevés van az életünkben, miközben minden más módszer hatástalannak tűnik az élet nagy kérdéseinek kezelésére.”

Egy nézői vélemény az előadásról: „Most már értem, miért hoztál el…!” – ezzel fordult felém a párom a darab 10. perce után. Pedig nem is gondoltam hetekkel korábban, amikor már megvolt az időpont, hogy ennyire ülni fog az előadás minden mondata. Tűpontos ábrázolása a mindennapi harcainknak, játszmáinknak, tele iróniával, szarkazmussal, de mégsem bántó, hanem az emberit elfogadó módon, így nem is fáj magunkra ismerni. Ha nevetni lehet rajta, talán beszélgetni is el tudunk kezdeni, talán akkor a tüskék és sértettség helyett az egymás felé fordulás, a másik megértése is menni fog. Nem csak a párkapcsolatokban, de mindenféle emberi kapcsolatunkban. Hiszen ő is csak ugyanannak a lemeznek a másik oldalát játssza, és én is felteszem néha az ő B oldalát… Köszönjük a szemnyitogatást Janikovszky Évának és az előadást létrehozó szuper csapatnak!”

Tollár Mónika a JPTE Bölcsészettudományi Kara művelődésszervező szakának elvégzése után szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Több mint 20 éves szakmai gyakorlattal és tapasztalattal rendelkezik a kulturális-művészeti rendezvényszervezés és a produkciós management, valamint a kulturális-művészeti brandépítés/brandfejlesztés területén.

Tollár Mónika dramaturg-rendező független produkcióként hozta létre ezt az előadást 2013-ban a budapesti Katona József Színház Sufnijában, mely a premier óta több, mint 60 alkalommal került bemutatásra Magyarországon és külföldön egyaránt. Az írónő halálának 10. évfordulója alkalmából készült, felnőtteknek szóló képzeletszínházi előadás igazi és éles tükör szavakból csiszolva: a produkcióban a női, pontosabban az emberi játszmákra ismerhetünk rá.

Angol leiras: