Magyar leiras:

2021 augusztusának végén, a Lóvasút Kulturális és Rendezvénytérben mutatták be a Telik – egy óra az életedből című produkciót Márfi Márk játékával. Az előadás érdekessége, hogy egy szakdolgozatból született önadaptáció. Márfi Márk 2020-ban végzett az SZFE prózai színész szakán. Diplomamunkáját ugyanebben az évben, a tavaszi karantén alatt írta meg a családi pulykafarmon, Vas megyében.

Bezártság, magány, feszültség, egymáson levezetés van. Édesanya, édesapa van. Szomszéd nincs, a postás nem jár. Munkás emberek vannak, de az nem számít, mert ők pénzért vannak itt. Három kilométeres körzetben egy árva lélek sincs. Hétvége nincs. Ünnepnap nincs. Nyaralás nincs. Munka van. Munka van. Munka van. Egyébként minden van. Autók, motorok, traktorok, hótoló télre és öntözőrendszer nyárra. Valahogy realitás nincs.” – részlet a dolgozatból.

Az előadás meghívást kapott a 2021-es szegedi Thealter Nemzetközi Színházi Fesztiválra és a debreceni oDEon színházi fesztiválra, 2022-ben pedig a Komáromi Jókai Színház Stúdiójába, továbbá Bécsbe, illetve a Kiscsőszi Pajtafesztiválra, a Gombaszögi Nyári Táborba, valamint az ÖRDÖGKATLAN Fesztiválra is. A 2022/23-as évadban pedig újra a Lóvasúton látható.

Részlet Proics Lilla kritikájából (Színház Folyóirat, 2021. november): „Márfi Márk karnyújtási közelségben beszél továbbá a szakmáról is, egyfajta önelemzés formájában: saját magára hagyatkozik egy lényegében üres térben, ami bátor színészi antré. (…) Az is jó, hogy a szöveg sem megmunkáltabb – Bíró Bence dramaturgként színházérzékenységről tesz tanúbizonyságot –, érezhetjük azt is, miként keletkezett a szöveg. Azt, ahogy egy fiatalember tekint az időre, arra, ami élet és halál közt adatik. És – bár egyre kevésbé szokás használni (néha én azért még kimondom magamban) – meghökkent, milyen szépen mondja: édesanya, édesapa.” Részlet Gabnai Katalin kritikájából (Facebook, 2022. február 24.): „Minden más kicsinek és felejtendőnek tűnik a háború kirobbanásának reggelén. De néhányunk dolga írni, jelezni azt, ami érték, amíg lehet, s ahogy lehet. Különösen, ha az életerő szembetűnő változatával találkozunk. A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont üvegkalickájába nem egyszerű feljutni a sötétben, de nekem tegnap, némi tévelygés után, sikerült. Márfi Márk TELIK című, Tóth Péter által rendezett és Bíró Bence dramaturgiai közreműködésével létrejött estjét láttam. (…) Márfi Márk és alkotótársai tudják a mértéket. És huszonvalahány év tud már elegendő lenni ahhoz, hogy visszanézzünk rá. A műfaj azonban nem veszélytelen. (…) Márfi jól érzékel, és jól ír. S miközben rokonszenves látni, hogy – egyelőre még tisztes távolban, de mégis – miként zárkózik föl öntudatlanul a vidéki fiúi létből férfivá érés gyakorlott tollú mesterei, Háy és Grecsó mögé, kihallom szövegéből azt a hangot is, amit Kiss Anna remekmívű prózaverseiből (lásd pl. Tükörképek!) jónéhányan ismerünk. Ezt a műfajt nem pártolom ugyan, de elismerem, egy ilyen akció alkalmas arra, hogy megmutassa, „mi van a spájzban”. MÁRFI MÁRK alkotói „kamrája” mindenféle jóval látszik teli lenni. Úgyhogy azt mormolom, csak előre, védettebb formai változatokat kipróbálva, nem múló erővel, s ugyanilyen tiszta lélekkel! Szurkolok. S érzésem szerint nem vagyok egyedül.

Író, előadó: Márfi Márk

Dramaturg: Bíró Bence

Zene: Mester Dávid

Alkotótárs, rendező: Tóth Péter


Előadások: 2022. december 11. 2023. február 4. – 30. ELŐADÁS 2023. február 26. 2023. március 25. 2023. április 29.
Jegyvásárlás a lovasut.jegy.hu oldalon és az előadás előtt a helyszínen.

Az előadást felnőtt nézőinknek ajánljuk!

A játéktér speciális kialakítása miatt a későn érkező nézőinket nem tudjuk beengedni. Megértésüket köszönjük!

Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Biq Outdoor, MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft.

fotók: Bánszegi Rebeka

További időpontok, jegyek itt

Angol leiras: