Magyar leiras:

Régi időpont: 2020. március 29., 2020. szeptember 29. 
Új időpont: 2021. június 1.
(Az új időpontra érvényesek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

 

Az irodalmi alapművek között ott vannak a 75 éve meggyilkolt Rejtő Jenő történetei és regényparódiái, akármit is tart felőlük a magas szépirodalmi ízlés. A halhatatlan Vanek urat, Piszkos Fredet, Fülig Jimmyt és a többi jellegzetes rejtői figurát ezúttal a Bob és Bobék Orchestra eleveníti meg.

A szórakoztató verses produkciók előadására létrejött formáció nem hisz az álpátosz és az ócska zenei gejlben, inkább következetes pimaszsággal rombolja a megmerevedett formákat. Repertoárjukban olyan klasszikusok szerepelnek, mint Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Petri György, Pilinszky János – és melléjük most felsorakozik Rejtő Jenő is. Az alkotók saját verseik révén idézik meg a híres rejtői alakokat ezzel a rejtői mottóval: „Az alvilágnak igenis, hogy van romantikája”.

Tájékoztató a Lóvasúton megvalósuló rendezvények részvételi feltételeiről:

A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendeletnek megfelelően, valamint a helyszínt üzemeltető MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. belső rendelkezései és külön szabályai alapján a kulturális eseményeken  azon koronavírus ellen védett személyek, valamint felügyeletük alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek vehetnek részt, akik ezt védettségi igazolvánnyal tudják igazolni! A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány (plasztik kártya, applikáció) és a személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány egyidejű bemutatásával és ellenőrzésével a belépéskor történik. Kérjük a látogatókat, hogy a gyors, torlódásmentes bejutást segítsék az igazolványok előkészítésével. Az ellenőrzés a beléptetés idejét meghosszabbíthatja, kérjük, hogy lehetőség szerint korábban érkezzenek a helyszínre!

A ruhatár zárva tart.

Rendelkezésre állnak kézfertőtlenítő állomások, valamint a színházteremben ritkított széksorokkal, nagyobb távolságban foglalhatnak helyet egymástól a látogatók. A Lóvasút teljes területén kötelező az orrot és szájat eltakaró arcmaszk viselése.  

Kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, ne jöjjön el az eseményre, ezzel elkerülve nézőtársai egészségének és az esemény biztonságos lebonyolításának veszélyeztetését. 

Jelen szabályozás a járványügyi kormányzati rendelkezések függvényében változhat, kérjük folyamatosan figyelje a Lóvasút és a MOMkult kommunikációs csatornáit!