Magyar leiras:

A XX. század kiemelkedő írói és költői kerülnek a Petőfi Kulturális Ügynökség 2023-as irodalmi sorozatának a fókuszába, akik születésének vagy halálának idén kerek évfordulója van. Olyan neves írók estjeire kerül sor az idei évben, mint Nagy László és Szécsi Margit, Szőcs Géza, Petri György, Weöres Sándor és Károlyi Amy, Juhász Ferenc, Kormos István, Fejes Endre, Halász Péter vagy Kányádi Sándor.

A XX című irodalmi sorozat második eseményén a 100 éve született Kormos István költő, író, műfordító, dramaturg kerül fókuszba.

Vendégek:  
Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész
Nagypál Gábor színművész
Sirokai Mátyás költő
Szamosi Zsófia színművész
Ughy Szabina költő, szerkesztő
Háziasszony: Juhász Anna irodalmár

XX – a sorozatról
A sorozat célja közelebbről, személyes aspektusból, a művek mellett az alkotót is hangsúlyosan bemutatva értelmezni a XX. századi magyar irodalom kiemelkedő életműveit, illetve az irodalom mellett társművészeti ágakat megszólítva felolvasószínházzal, előadásokkal, koncerttel készülni. A XX estjein helyet kapnak különféle műfajok, illetve témakörök is: színház, gyerekirodalom, hangsúlyos irodalmi lapok, háború, szerelem és barátság, irodalmi előképek – például kapcsolódások egykori példaképekhez, akár Petőfi Sándorhoz, illetve egyedi produkciók is. 

 

 

További információ a sorozattal kapcsolatban, interjú kérése:
Juhász Anna, igazgató, Kiemelt Programok Igazgatóság
anna.juhasz@petofiugynokseg.hu / +36705647124