Advent a Hegyvidéken

“Az ajándékozás egy lelki mozdulat”

A karácsony előtti hetek a karácsonyi vásárok és az adventi varázslat ideje. A sétálgatás, kóstolgatás, a nézelődés, az ajándékkészítés, mesék tovább emelik az ünnepekre való készülődés hangulatát.

A Hegyvidéki Önkormányzat idén is megrendezi az Advent a Hegyvidéken elnevezésű vásárát, aminek újdonsága, hogy kisebb léptékű, működésében energiatakarékosabb lesz, ellenben a bensőséges hangulatra, a közösségekre, kikapcsolódásra és az ünnepre hangolódásra nagyobb hangsúlyt fektet.
A vásár kreatív és megújuló kulturális tartalommal várja a látogatókat. Fő cél, hogy egy friss, mai, ugyanakkor a karácsonyi hagyományokat megőrző eseménysorozatot kínáljon a Hegyvidéki Önkormányzat.

Az Advent a Hegyvidéken karácsonyi vásáron idén a szervezők valamivel kevesebb standot állítanak fel, így több hely marad nézelődni, kisebb lesz a tumultus, a felszabaduló helyeken pihenő és közösségi részeket alakítanak ki, ahol a látogatók nyugodtabb körülmények között fogyaszthatják el a standoknál vásárolt teát, forraltbort, és a számos streetfoodot kínáló gasztrósoknál vásárolt finomságokat.
A szűkített mennyiségű árusító stand kínálata igyekszik minden vásár-látogató igényét kielégíteni. A látogatók számos karácsonyi dísz, ajándékok, textíliák, ékszerek, játékok és kézműves termékek tömkelege között válogathatnak majd.

A szervezők nagyobb hangsúlyt fektetnek a családokra, több programot kínálnak a kisgyerekekkel érkezők számára, továbbá a kiemelt vásárnapokon (pénteken és szombaton) neves fellépőket és közreműködőket hívtak hangulatos esti koncerteket tartani.

Az energiatakarékosság jegyében idén kizárólag LED-es fényfüzéreket használnak a vásár területén, rövidebb ideig, kizárólag a nyitvatartás során lesz bekapcsolva a díszvilágítás. A melegedő pontokon is többnyire olyan eszközöket helyeznek ki a szervezők, amik kisebb energiaigényűek.

Szerdai napokon állnak színpadra a Hegyvidék óvodásai és kisiskolásai, hogy karácsonyi műsoraikat bemutassák a látogatóknak. Péntek és szombat kora esti koncertekkel, a hétvégi délelőttökön családi programokkal (koncertek, mesék, színházi projektek) várják a vásár közönségét.

Vasárnap délutánonként a XII. kerületi egyházak közreműködésével közös adventi gyertyagyújtásra és “Lángos csillag túra” elnevezéssel helytörténeti sétára hívják az érdeklődőket, ünneplőket.
aah tajekoztato koncertek page 001
Nyitvatartás:
hétfő–csütörtök: 11:00–20:00
péntek–vasárnap: 10:00–21:00

A Hegyvidéki Önkormányzat a gyertyafényes, barátságos légkört árasztó, a fenntartható és környezettudatos szemléletet támogató gondolatok szerint felépített vásárral, valamint a meghitt karácsonyi varázslatra, ünnepi kavalkádra fókuszáló programokkal, mind-mind az advent klasszikus hangulatát kívánja erősíteni a hegyvidékiek számára.

További információk és részletes programok:
www.hegyvidek.hu/karacsonyi-vasar

Bősze Ádám új sorozata!

Joseph Haydn londoni utazásairól szól Bősze Ádám legújabb előadás-sorozata, amelyből a hallgató nem csupán zene-, hanem kultúrtörténeti szempontból ismerheti meg, milyen körülmények között utazott, dolgozott és élt egy idegen országban az Esterházyak komponistája.

100822 lovasut poster a3 4

2022. OKTÓBER 11. UTAZÁSI LÁZ
2022. NOVEMBER 14. ÉLET LONDONBAN
2022. DECEMBER 12. ÉLET VIDÉKEN
2023. JANUÁR 17. A MINDENNAPOK
2023. FEBRUÁR 13. COPFOK ÉS PARÓKÁK
2023. MÁRCIUS 14. “KEDVESEM, MEGTUDHATNÁM, HOGY VAN?” – HAYDN MAGÁNÉLETE
2023. ÁPRILIS 17. HAYDN ECSETTEL
2023. MÁJUS 16. LONDONI EMLÉKEK

Az előadásokról kép- és hangfelvétel készül.

RENDEZŐ: Haydneum – Magyar Régizenei Központ
A Haydneum – Magyar Régizenei Alapítvány működését a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
www.haydneum.com

01 signmagyar 2colors miniszterelnokseg 2022 alap2.     bga alap logo

Néző, színész, némi fény és helyszín – Márfi Márk színháza

Kell-e fény egy színdarabban, elnevetett előadás-népszínmű, felejthetetlen előadás az egyetem palatetején – kérdéseinkre Márfi Márk, a Telik – egy óra az életedből című előadás szerzője és előadója válaszolt.

LVST: Színházat talán bárhol lehet csinálni. Mi az a 3-4 dolog, ami szerinted feltétlenül szükséges egy előadás létrejöttéhez? Mitől lesz színház a színház?

Márfi Márk: Néző nélkül nincs színház, az fix. Persze színész nélkül is nehezen, de ha az adott, ám nincs, ki nézze, akkor azt hiszem, az nem lehet színház. Sötétben is izgi lehet játszani, de talán jobb látszani, így a harmadik a fény. És az is jó, ha van hol. Néző, színész, némi fény és helyszín. Ja, és egy rendező sem árt, vagy egy alkotótárs. És ne felejtsük el a háttérben dolgozó szakembereket sem! Meg az sem hátrány, ha jó az alapanyag, amin dolgozol. Plusz egy kis jókedv, s hadd szóljon! Szomorúan ezt nem lehet.

LVST: Mi az első (vagy legfontosabb) színházi élményed?

MM: Életemben először talán a Macskákat láttam. Azzal az úgynevezett színházvonattal utaztam fel Budapestre, amit többek között a nagybátyám szervezett. 14 lehettem. Valamiért nagyon megmaradt, hogy Détár Enikő a fejem felett hintázik, de nem ez volt a legfontosabb. Az ugyanis az egyik első szereplésemhez köthető: 19 éves voltam, amikor Magyar Attilával volt egy jelenetem egy népszínműben. A szüleim is ott voltak a nézők között. Természetesen a kamerájukkal, állvánnyal. Örökítsük meg mindenképp ezt a zalaszentgróti tájolást! Nagyon vicces fojtogatós jelenetet villanthattunk Attilával, mert édesapám elfelejtett lefelé svenkelni a kamerával, annyira nevetett. Így a felvételen csak az hallatszik, hogy a szüleim nevetnek. És hát ez sokkal jobb, mint a jelenet, amiről az utókor lemaradt. 

LVST: Mit keresel, amikor színházat csinálsz, vagy éppen színházi előadást nézel meg?

MM: Ha nézek, akkor szívesen lopok, ha van mit. De sajnos sokszor nincs.
Ritmust, technikát, gesztust. Raktározom, hátha később inspirálódhatok belőle. Én ezeket összefoglalva csak lopásnak hívom, de nem vagyok tolvaj. Rendszerint hagyom érni, ötvözöm, beépítem s várom a lehetőséget, mikor lehet visszaadni. Ha játszok, akkor pénzt. Nevess!

LVST: Mi volt a legemlékezetesebb helyszín, ahol színházi előadást láttál?

MM: Annál izgalmasabbal még nem találkoztam, amit Zsótér Sándor rendezett az SzFE Szentkirályi utcai épületének kertjében. Az épület palatetején pörlekedhettem a jó Istennel, majd utána élve elástak a földbe. Igazi földbe, igazi ásóval. Aztán kerítéseken meg fákon másztunk, és volt, hogy az ég is ránk szakadt. Így az alapból különleges helyszín percek alatt sártengerré változott, amiben vádliig gázoltunk. Hogy a vihart Zsótér rendezte-e vagy sem… Egyikre sem mernék mérget venni.

 

Márfi Márk: Telik – egy óra az életedből

img 9178Márfi Márk 2020-ban végzett az SzFE prózai színész szakán. Szakdolgozatának megírására tavasszal, a koronavírus-járvány alatt került sor otthon, vidéken. Bezártságból, de óriási alkotói szabadsággal megírt szöveg. „Semmit sem áll módomban jobban védeni, mint magamat. Ehhez viszont támadhatóvá kell váljak. Az vagyok.”

dramaturg: Bíró Bence
zene: Mester Dávid
alkotótárs, rendező: Tóth Péter

Az előadást felnőtt nézőinknek ajánljuk!

Még több infó és jegyek: https://lovasut.jegy.hu/program/marfi-mark-telik-egy-ora-az-eletedbol-125287

 

Színházi grund Zugligetben
A színház máshol van – ne csak a színházban keresd! Nézz előadásokat a Lóvasúton – exkluzív darabok novemberben és decemberben a hegyvidéki erdőszélen, a 19. században épült Lóvasút felújított épületében – kívül a belvárosi nyüzsgésen, közel az erdőhöz, a 12. kerületben. Megéri feljönni!

Az összes színházi előadásért a Lóvasúton katt ide: https://lovasut.hu/mufaj/szinhaz/

Szöveg: G. Szabó Sarolta
Fotó: Bánszegi Rebeka

COVID INFO

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy előadásaink a mindenkor hatályos jogszabályokban hozott védelmi intézkedések betartása mellett látogathatók. Kérjük minden esetben tájékozódjon azokról a rendezvényt megelőzően, a szabályok rendezvényenként eltérőek lehetnek.

Kötelező maszkviselés a Lóvasúton

A 633/2021. (XI. 18.) Korm. rendelet alapján a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont területén kötelező a szájat és az orrot egyaránt eltakaró maszk viselése.

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Részvételi feltételek

Tájékoztató a Lóvasúton megvalósuló rendezvények részvételi feltételeiről:

2021.09.01.
A hatályos jogszabályoknak megfelelően a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban megvalósuló rendezvények és programok, valamint az EBER Desszert és a Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterme védettségi igazolás nélkül látogatható. Kérjük azonban, hogy
aki betegnek érzi magát, ne jöjjön el az eseményekre, ezzel elkerülve a többi látogató egészségének, valamint az események biztonságos lebonyolításának veszélyeztetését. 

Jelen szabályozás a járványügyi kormányzati rendelkezések függvényében változhat, kérjük folyamatosan figyelje a Lóvasút és a MOMkult kommunikációs csatornáit!

 

2021.04.27.
A 194/2021. (IV.26.) Kormányrendeletnek megfelelően, valamint a helyszínt üzemeltető MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. belső rendelkezései és külön szabályai alapján a kulturális eseményeken  azon koronavírus ellen védett személyek, valamint felügyeletük alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek vehetnek részt, akik ezt védettségi igazolvánnyal tudják igazolni! A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány (plasztik kártya, applikáció) és a személyazonosságot igazoló hatósági igazolvány egyidejű bemutatásával és ellenőrzésével a belépéskor történik. Kérjük a látogatókat, hogy a gyors, torlódásmentes bejutást segítsék az igazolványok előkészítésével. Az ellenőrzés a beléptetés idejét meghosszabbíthatja, kérjük, hogy lehetőség szerint korábban érkezzenek a helyszínre!

A ruhatár zárva tart.

Rendelkezésre állnak kézfertőtlenítő állomások, valamint a színházteremben ritkított széksorokkal, nagyobb távolságban foglalhatnak helyet egymástól a látogatók. A Lóvasút teljes területén kötelező az orrot és szájat eltakaró arcmaszk viselése.  

Kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, ne jöjjön el az eseményre, ezzel elkerülve nézőtársai egészségének és az esemény biztonságos lebonyolításának veszélyeztetését. 

Jelen szabályozás a járványügyi kormányzati rendelkezések függvényében változhat, kérjük folyamatosan figyelje a Lóvasút és a MOMkult kommunikációs csatornáit!

COVID-19 info / KÖZLEMÉNY

LÓVASÚT / KÖZLEMÉNY

Magyarország kormányának 194/2021. (IV. 26.) Korm. rendelete értelmében a négymilliomodik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásának napját követő napon, azaz 2021. május 1-jén hatályba lépő, a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik fokozatára tekintettel a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont épülete megnyílik, a már meglévő szolgáltatások mellett újabbak válnak elérhetővé. 

Ennek értelmében a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont épületében lévő Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterét 2021. május 6-tól ismét megnyitjuk, védettségi igazolással: 

  • megtekinthető lesz a kiállítás;
  • elérhető lesz a mosdóhasználat.

A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont további, a védettséget igazoló dokumentum nélkül igénybe vehető szolgáltatásai: 

  • mosdóhasználat;
  • az épületben található EBER Desszert teraszán való fogyasztás.

A LÓVASÚT TELJES TERÜLETÉN A SZÁJAT ÉS ORROT ELTAKARÓ MASZK VISELÉSE TOVÁBBRA IS KÖTELEZŐ!

Nyitvatartás 2021. május 6-tól:
Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény: szerdától szombatig 10 és 18 óra között
Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont épülete: minden nap 10 és 20 óra között
EBER Desszert és terasz: minden nap 10 és 20 óra között

A Lóvasút-hírlevél

Cikkünk folyamatosan frissítjük!

 

Havonta egy-két alkalommal az aktualitásokról, programokról, érdekességekről hírlevelet küldünk a feliratkozottaknak.

Feliratkozni a honlap főoldalán lehetséges.

a lovasut hirlevel 2

Csatlakozzon Ön is követőink széles táborába!

 

Eddigi hírlevelek:

Crossover cselló-est 11.06.

Garden Wonder, Canarro és más programok 11.15. 

Boggie, Ars Noca Sacra Kórus és más decemberi programok 12.08. 

Új év a Lóvasúton (Bősze Ádám, házimuzsika a családnak, burleszk és mások) 12.23. 

Kéj-est, rocktörténet, összművészet a természettel és más februári izgalmak a Lóvasúton 01.12. 

Bach mindenkinek, Volver la Vida, gyerekprogramok és más programok márciusban a Lóvasúton 02.15. 

Tájékoztató a programlemondásokról és elhalasztásokról a Lóvasúton 03.17. 

Zugliget régen – online sorozat a Lóvasúton 04.07. 

FELHÍVÁS / CS-generáció

CS-generáció azaz Csukás István gyermekei – alkotói felhívás

Csukás István 85 éve, április 2-án született és tavaly február 24-én hunyt el. Személyének, alkotásainak, életművének tiszteletére e két időpont közötti hónapban a Bettika duoval közösen alkotói felhívást teszünk közzé – ezúttal felnőtteknek!

Viszonylag kevesen tudják, hogy mesék, gyerekregények és gyerekfilmek mellett Csukás több, mint ötszáz felnőtt verset is írt. Ebből az egyiket egy fiatalon írt önarckép verset foglalt zenébe most a Bettika duo, címe: Egy fényképre. Azért, hogy a költő születésnapjára egy klassz klippremiert tudjunk ebből tartani, szükség van animációra, amit az általatok készített rajzokból, és egyéb alkotásokból (ami készülhet bármilyen technikával ami eszetekbe jut – pl. gyurma, báb, hímzés, kollázs stb.) állítanánk össze. Lényeg, hogy használd a fantáziád és alkoss a két kezeddel!
Hallgassd meg a dalt, gondold át mi jut eszedbe, milyen emléked van Csukás Istvánról, karaktereiről, meséiről, verseiről és március 31-ig küldd el jó minőségű fekvő fotón művedet az info@lovasut.hu-ra. Kérjük írd hozzá az emailhez ha egyetértesz azt is, hogy: „Hozzájárulok a művem felhasználásához a klipben és nevem nyilvánosan feltüntethető az alkotók között.”

A klippremier április 2-án, Csukás István születésnapján, a Lóvasút, valamint a #bettikamusic facebook és youtube csatornáin lesz, egy emlékezős, alak-felidézős, élő-nosztalgiázós, anekdotázós műsor keretében. 

Mutassuk meg a világnak mit tud a CS-generáció, milyen kreatív felnőttekké váltak Csukás István gyermekei! 🙂

Lóvasút:
https://lovasut.hu/
https://www.facebook.com/lovasut
https://www.instagram.com/lovasut.hu/

#bettikamusic:
http://bettikamusic.hu/
https://www.facebook.com/bettikamusic/
https://www.youtube.com/channel/UCo00Ql1RyHRYaBuW4oyOiUw

 

Beethoven – új időpont

Bősze Ádám „Nagy zeneszerzők, nagy szerelmek” sorozatának záróalkalma, mely Beethoven életéről és szerelmi életéről szól, a hatályos jogszabályok értelmében 2020. december 14. helyett 2021. május 10-én kerül megrendezésre.
Aznap két előadásra is várjuk nézőinket, 16:30-tól, illetve 19:30-tól.

Amennyiben a már jegyet vásárlóknak nem felel az új időpont, a program@momkult.hu e-mail címre írva jelezzék, és tájékoztatjuk a további teendőkről.

wagner bosze adam eloadassorozata 2

Advent a Lóvasúton – online

Az idei advent és karácsony kicsit más, mint amit megszoktunk. Sokunknak ez az időszak a karácsonyi fényekről, varázslatos kulturális programokról, és a szeretteinkkel együtt töltött időről szól. (Meg persze a fahéj illatról és finom ételekről.)
Azért, hogy a kulturális programokból ne maradjatok teljesen ki, advent négy advent vasárnapján négy különböző online produkcióval készülünk Nektek!

advent a lovasuton online
2020.11.29. 17:00 Danny mesél: A mézeskalács úr meséje
(ingyenes gyerekelőadás)

A videó linkje itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=TG_hCa96E_k&t=588s
Danny Bain az Amerikai Egyesült Államokban született, zenélni hazájában, Afrikában és Dél-Amerikában tanult, majd 2010-ben Magyarországra érkezett, melyre azóta otthonaként tekint.
Jellegzetes mesemondó stílusa afrikai zenei hagyományokra épül, tradicionális és saját népmeséket ötvöz fülbemászó dallamokkal és hipnotikus ritmusokkal afrikai balafon kíséretében. Munkásságát a Gyermekszínházi Szemle különdíjával és a rangos Michel Indali-díjjal is jutalmazták már.
Előadásainak egy része a veszprémi Kabóca Bábszínházzal együttműködésben született, mint a vasárnap hallható mese is, mely az amerikai népmesék kiemelkedő alakjáról, a Mézeskalács Úrról szól. A magyar nyelvű előadásban angol dalbetétek hallhatók, ezeket bátran énekeljétek Dannyvel!
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk.
danny mesel mese a mezeskalacs urrol

2020.12.06. 17:00 Szamárfül projekt: Holle anyó
(ingyenes gyerekelőadás)

A Szamárfül Projekt az alkotás, a kreativitás, a művészetek, a színház, a zene és a pedagógia miniatűr kortárs játszótere. Bővebb infó: www.szamarfulprojekt.hu
*Holle anyó*
Az előadásban a lusta lány szemszögéből ismerkedhetünk meg a történettel. Mivel a lusta lány leginkább az ágyban szeret lenni, a mese helyszínei is abból teremtődnek meg. Így lesz az ágyból és az ágyneműkből mesebeli táj, kemence, almafa, Holle anyó mesebeli háza, vagy éppen a kapu, amin visszajutunk a való világba. Mivel az előadásban megőriztük az eredeti szöveg narrációs elemeit, így a történet dramatikusan, de az olvasott szöveghez hasonlatos formában jelenik meg.
Rendezte: Bernáth Dénes
Előadja: Bognár Anna, Bernáth Dénes
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk.
teli mesek 5

2020.12.13. 17:00 Nemcsaksanya – karácsonyi koncert
(ingyenes karácsonyi koncert)

„Nemcsaksanya én vagyok, Lőrincz Sándor. Saját dalaim, feldolgozásaim -akár az utcán vagy egy kocsmában játszom – a barátaim akikkel együtt zenélek. Mindaz ami inspirál, hozzám tesz, alakít, amit nekem mutatnak vagy én mutatok másoknak.”
Lőrincz Sándor énekes, dalszerző, színész zongorával és gitárral kíséri saját karácsonyi dalait és kedvenc feldolgozásait a Lóvasúton.
nemcsaksanya karacsonyi dalok

2020.12.20. 19:00 Boggie adventi koncert
(jegyek vásárolhatók itt)

Csemer Boglárka (BOGGIE) énekes-dalszerző tavaly már egy varázslatos koncertet adott a Lóvasúton, idén ezt élőben online, közönség nélkül ismételjük meg.
Boggie-ról további információ itt található: https://www.facebook.com/BoggieOfficial/
boggie adventi koncert

Az első három program videóit a Lóvasút Facebook-oldalán és a Lóvasút Youtube-csatornáján tesszük elérhetővé, amelyeket karácsonyig lehet majd tekinteni.