
Női munka
Június 19-én igazán különleges dolog történt a Lóvasúton. G. Szabó Zsuzsanna textilművész és tanítványai egész nap kézi szövőgépeken dolgoztak, majd a nap végére 30 kg fonállal „beszőtték” a Lóvasutat.
G. Szabó Zsuzsanna, textilművész évek óta használja a kötést performanszainak eszközéül.
A Lóvasúton megrendezésre került munkája most a kötést, mint „tipikus női kézimunkát” vizsgálta. A különleges helyszínen új kontextusba került az említett tevékenység, megidézi a hagyományos (paraszti) világban együtt kézimunkát végző női együttlétet, de mind időben, mind funkcióját, vagy funkciótlanságát tekintve új értelemmel ruházta fel azt. Vajon mit tekintünk a mai világban „női munkának”? Milyen sztereotípiák, esetleg elvárások élnek bennünk?
Az egész napon át tartó folyamatos kötés egy erőt próbáló folyamat, melynek során a létrejövő rengeteg kelméből egy az egész épület belső terét behálózó installáció készült.
A közös tevékenység és az együtt kialakított installáció úgy teremt kapcsolatot a résztvevők között, hogy mindeközben verbálisan nem kommunikálnak egymással, illetve térben is elhatárolódnak egymástól.
G. Szabó Zsuzsanna Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóival hozta létre a műalkotást.
További információk az alkotóról: www.gszabozsuzsanna.com
A program az NKA támogatásával valósult meg.
Blog | Info
Felhívás – helyiségbérlet pályázat
A MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. a 1121 Budapest, Zugligeti út 64. szám alatti ingatlan...
Egy igazán családi nap
Zugligeti Családi Nap - anyák napján (05.07. 10:00-18:00) Egy olyan nap Zugliget szívében, a fákkal...
A kultúra melegít
A zugligeti Lóvasút is csatlakozik a Hegyvidéki Önkormányzat januártól március végéig tartó, A kultúra melegít...