Zugligeti Családi Nap

Október 5-én, szombaton, ismét a családok vehetik birtokba Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont tereit és a körülötte elterülő erdőt!
Az egész napos ingyenes programon a népi játékok, kézműves foglalkozások és arcfestés mellett különböző zenés, mozgásszínházi és zenés előadások, növényismereti séta, vadnövénykóstoló és pecsétkészítő workshop várja az idelátogatókat.
A legkisebbeket délelőtt Góbi Rita táncművész és koreográfus mozgásszínházi előadása, valamint délután az ősztől rendszeres foglalkozásokat tartó Öröm-Hang-Ár zenepedagógia műhely csapata várja.
Az óvodások vastapsára Góbi Rita előadása és a Tatay Színház bábelőadása után számítunk, de reméljük, hogy Pom Pom játékterében és a délutáni Ecc, pecc! – Ki lehetsz? foglalkozáson is jól szórakoznak majd.
A nagyobb gyerekeket és felnőtteket Halmos Mónika növényismereti sétájára és gyógynövénykóstolójára, valamint a VISU slowdesign kiscsoportos pecsétkészítő workshopjaira invitáljuk.
És senki se aggódjon, két arcfestő is fürgén készíti majd a műalkotásokat a bátor vállalkozók arcára!

Figyelem! Néhány program ingyenes regisztrációs jegy váltásához kötött, ezt a lovasut.jegy.hu oldalon lehet megtenni.
39 270
img 8041 varosliget
20231030 102214

Programok:
9:30-10:30 Góbi Rita Társulat: Pici bonbon – mozgásfoglalkozással egybekötött mesés-táncos előadás, ajánlott életkor: 2-6 év
11:00-11:45 Tatay Színház: A csillagszemű juhász – zenés bábelőadás, ajánlott életkor: 3-9 év
11:00-12:30 Növényséta Halmos Mónika fitoterapeuta vezetésével a Lóvasút mögötti erdőben – ajánlott életkor: 8 éves kortól, felnőtteknek
11:45-12:45 VISU pecsétkészítő workshop – 8 éves kor alatt szülői kooperáció javasolt, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
12.30-13:30 Vadnövény kóstoló Halmos Mónika fitoterapeutával – minden korosztálynak ajánlott
12:00-18:00 Aranyszamár Bábszínház: Pom Pom meséli tematikus játéktér – ajánlott életkor: 3 éves kortól
13:15-14:15 VISU pecsétkészítő workshop – 8 éves kor alatt szülői kooperáció javasolt, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
14:45-14:45 VISU pecsétkészítő workshop – 8 éves kor alatt szülői kooperáció javasolt, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
16:00-16:45 Öröm-Hang-Ár: Izgő-mozgó Hangerdő – interaktív zenei foglalkozás, ajánlott életkor: 0-3 év, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
17:00-17:45 Öröm-Hang-Ár: Ecc, pecc! – Ki lehetsz? – interaktív, komplex zenei foglalkozás, ajánlott életkor: 3-6 év, REGISZTRÁCIÓ KÖTELES!
10:00-18:00: kézműves foglalkozások, arcfestés, Kenderkóc népi játéktér és babakonyha
Minden program ingyenes!

Őszi Családi Nap

Az ősz beköszöntését a Zugliget egyik legszebb fákkal körülölelt kis szegletében, a Lóvasúton is megünnepeljük, ugyanis a Lóvasút idén is csatlakozik a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOMkult közös szervezésében megvalósuló Hegyvidéki Ősz programsorozathoz.
Bábelőadás, kézműves foglalkozás, kortárs zenei koncert festéssel, helytörténeti séta és country-folk koncert várja a látogatókat.

Programok:

10:00-18:00: Kincskeresés a Lóvasúton
Helyszín: Helytörténeti Gyűjtemény és Lóvasút egész épülete
A vállalkozó kedvűek önállóan izgalmas kincskeresésbe is foghatnak, melyhez a kérdésekre a válaszok a Lóvasút egész területén találhatóak.

10:30-11:15 Aranyszamár Bábszínház: Farkasbarkas és Rókakoma
farkasbarkas es rokakoma 20190920 clilisziraki nyomtat 053 2farkasbarkas es rokakoma 20190920 clilisziraki nyomtat 041

Óh, te szegény Farkasbarkas! Erős vagy, de eszed gyenge! Túl is jár rajta a komád, a furfangos ravaszdi! Régen volt, hogy barátodként köszönthetted Rókakomát. Mostanra már színleli csak, s ó, te szegény Farkasbarkas újra s újra elhiszed! Hagyod, hogy lépre csaljon, megtréfáljon, belőled bolondot csináljon? Miben bízol, csak nem abban, hogy ki másnak vermet ás, maga lesz veremlakó? Vagy bennünk, a bábosokban, hogy tán majd mesénk végén az Aranyszamár Színházban meglakol a csalafinta? Na jó, te szegény Farkasbarkas, teszünk most egy ígéretet: a mesénknek úgy lesz vége, hogy a ravasz Rókakomát most az egyszer legyőzheted!
Írta: Kocsis Rozi Blattner-díjas
Színészek: Baranyai Anita, Érsek-Csanádi Gyöngyi
Tervező: Bodor Judit
Zeneszerző: Kovács Gáborján
Rendező: Sramó Gábor

17:00-18:00 Alkoss Te is zenés mesét!
Történet a mesén túl 3.1
Animáció és zene, gyerekek és alkotók együtt a színpadon.
matild 2samodai 2

Immerzív foglalkozás, ahol a közönséggel együtt festjük meg a zenét. A Samodai-Szives Duó és Nagy Katalin Matild előadásain megelevenednek a történetek hősei.
Az előadáson, a nézők is aktív részeseivé válhatnak a produkciónak. A Duó közönségbarát előadásain a kortárszenei művek a grafikusművész és a gyerekek ecsetje alatt kapnak új formát és színt. Folyamatosan mozogva a zenével. Sőt, ha már mozgunk, miért ne lehetnénk mi az erdő, a folyó, vagy maguk a hősök is?
Belemerülős koncertélmény gyerekeknek és felnőtteknek, ahol a zene élménye a közös alkotás örömével társul.

17:00-18:30 Helytörténeti séta Zugligetben Földváry Gergely vezetésével
A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény a Hegyvidéki Ősz keretében Zugligetbe invitálja a kerület múltja iránt érdeklődőket október 1-jén (vasárnapon). A Zugligeti lóvasút környékének nevezetességeit, s jellegzetes épületeit – mint például a Tündér-sziklát, Laszlovszky-majort, Szarvas vendéglőt, a Zugligeti templomot vagy a Libegőt – ismerhetik meg azok, akik velünk tartanak a közel 1,5 órás sétán.
A sétát Földváry Gergely történész, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője tartja.
Séta indulása és vége is Lóvasút épületénél lesz (Zugligeti út 64.)
Séta indulása: 17.00 óra
Séta vége: 18.30
A részvétel ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!
A séta után mindenkinek lehetősége van meghallgatni a 19.00-kor kezdődő koncertet.

19:00-20:00 Redbreast & Volkova
Redbreast Wilson és Volkova Krisztina Magyarországon egyedülálló módon eleveníti fel a country-folk duók hagyományát, ahol két, saját jogán is erős és karakteres dalszerző-énekes alkot egy egységet a színpadon. Johnny Cash és June Carter, George Jones és Tammy Wynette, vagy éppen a kortárs Chris Stapleton és Morgan Stapleton nyomdokaiban járva a két énekes lírai finomsággal és humorral varázsolja a közönség elé Texas, Tennessee és Colorado tájait.

redbreast volkova

A programok ingyenesek.
A programváltozás jogát fenntartjuk.

Advent a Lóvasúton – online

Az idei advent és karácsony kicsit más, mint amit megszoktunk. Sokunknak ez az időszak a karácsonyi fényekről, varázslatos kulturális programokról, és a szeretteinkkel együtt töltött időről szól. (Meg persze a fahéj illatról és finom ételekről.)
Azért, hogy a kulturális programokból ne maradjatok teljesen ki, advent négy advent vasárnapján négy különböző online produkcióval készülünk Nektek!

advent a lovasuton online
2020.11.29. 17:00 Danny mesél: A mézeskalács úr meséje
(ingyenes gyerekelőadás)

A videó linkje itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=TG_hCa96E_k&t=588s
Danny Bain az Amerikai Egyesült Államokban született, zenélni hazájában, Afrikában és Dél-Amerikában tanult, majd 2010-ben Magyarországra érkezett, melyre azóta otthonaként tekint.
Jellegzetes mesemondó stílusa afrikai zenei hagyományokra épül, tradicionális és saját népmeséket ötvöz fülbemászó dallamokkal és hipnotikus ritmusokkal afrikai balafon kíséretében. Munkásságát a Gyermekszínházi Szemle különdíjával és a rangos Michel Indali-díjjal is jutalmazták már.
Előadásainak egy része a veszprémi Kabóca Bábszínházzal együttműködésben született, mint a vasárnap hallható mese is, mely az amerikai népmesék kiemelkedő alakjáról, a Mézeskalács Úrról szól. A magyar nyelvű előadásban angol dalbetétek hallhatók, ezeket bátran énekeljétek Dannyvel!
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk.
danny mesel mese a mezeskalacs urrol

2020.12.06. 17:00 Szamárfül projekt: Holle anyó
(ingyenes gyerekelőadás)

A Szamárfül Projekt az alkotás, a kreativitás, a művészetek, a színház, a zene és a pedagógia miniatűr kortárs játszótere. Bővebb infó: www.szamarfulprojekt.hu
*Holle anyó*
Az előadásban a lusta lány szemszögéből ismerkedhetünk meg a történettel. Mivel a lusta lány leginkább az ágyban szeret lenni, a mese helyszínei is abból teremtődnek meg. Így lesz az ágyból és az ágyneműkből mesebeli táj, kemence, almafa, Holle anyó mesebeli háza, vagy éppen a kapu, amin visszajutunk a való világba. Mivel az előadásban megőriztük az eredeti szöveg narrációs elemeit, így a történet dramatikusan, de az olvasott szöveghez hasonlatos formában jelenik meg.
Rendezte: Bernáth Dénes
Előadja: Bognár Anna, Bernáth Dénes
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk.
teli mesek 5

2020.12.13. 17:00 Nemcsaksanya – karácsonyi koncert
(ingyenes karácsonyi koncert)

„Nemcsaksanya én vagyok, Lőrincz Sándor. Saját dalaim, feldolgozásaim -akár az utcán vagy egy kocsmában játszom – a barátaim akikkel együtt zenélek. Mindaz ami inspirál, hozzám tesz, alakít, amit nekem mutatnak vagy én mutatok másoknak.”
Lőrincz Sándor énekes, dalszerző, színész zongorával és gitárral kíséri saját karácsonyi dalait és kedvenc feldolgozásait a Lóvasúton.
nemcsaksanya karacsonyi dalok

2020.12.20. 19:00 Boggie adventi koncert
(jegyek vásárolhatók itt)

Csemer Boglárka (BOGGIE) énekes-dalszerző tavaly már egy varázslatos koncertet adott a Lóvasúton, idén ezt élőben online, közönség nélkül ismételjük meg.
Boggie-ról további információ itt található: https://www.facebook.com/BoggieOfficial/
boggie adventi koncert

Az első három program videóit a Lóvasút Facebook-oldalán és a Lóvasút Youtube-csatornáján tesszük elérhetővé, amelyeket karácsonyig lehet majd tekinteni.

Ami mindenkinek jól szól

#itthonlovasut

Októberben debütált az Omnibus – Zene komolyan mindenkinek! koncertsorozat a Lóvasúton, és márciusig négy, teltházas alkalommal élvezhették kicsik és nagyok a Surján-testvérek által létrehozott komolyzenei koncerteket. A házimuzsika hagyományaira építő, zeneileg sokszínű, mindig más és más vendégművészekkel kiegészült koncertek az egész családnak szólnak, ahol zenepedagógusok foglalkoznak a kicsikkel.

Milyenek is voltak ezek a koncertek? Dvorak vasútján 3 perc alatt végigsuhanunk az elmúlt négy koncert megállóin:

Surján Péterrel, a koncertsorozat megálmodójával is beszélgettünk az elmaradt koncertek kapcsán.

– Honnan jött az OMNIBUS-koncertsorozat ötlete?

Ötgyermekes zenészcsaládban nőttünk föl Zugligetben, gyerekkorunkban sokat barangoltunk az akkor még romos villamos-végállomás feletti kiserdőben. Nagyon örülünk, hogy ma már eredeti szépségében csodálhatjuk ezt az épületet, s a felújításkor egyből arra gondoltunk, hogy az újrakezdéshez mi is szeretnénk hozzájárulni. Klasszikus házimuzsikát álmodtunk a hangulatos falak közé, korunk elvárásaihoz és lehetőségeihez igazítva.

– Miért OMNIBUS?

Buda első omnibusza 1832-ben indult meg, és a vonal a Lánchídtól éppen ide, Zugligetbe vezetett. Az omnibusz volt az első, kötött útvonalon, menetrend szerint közlekedő, bárki által használható jármű. A latin omnibus szó ezt jelenti: mindenkinek. Mi is pontosan ilyen mindenkinek, mindenkihez szóló komolyzenei koncertsorozatot hívtunk életre. Mottónk is erre utal: Zene komolyan mindenkinek. Célunk, hogy a komolyzene előbújhasson a rögzített felvételek vagy a többórás esti programok világából, ezáltal minden korosztály életének részévé válhasson.

– A testvéreiddel gyerekkorotokban is zenéltetek együtt?

Igen, szerintem ez természetes egy zenészcsaládban. Számomra a legkedvesebb emlékek a karácsonyfa alatti közös muzsikálások. Ilyenkor mi gyerekek kis műsorokat rendeztünk szüleinknek a fenyő illatú szobában. Van egy fénykép, ahol hat-hét évesen, fehér ruhába öltöztetve, szárnyakkal és alufólia glóriával a fejemen hegedülök a karácsonyfa alatt. Nos igen: négy nővérem van… 1f642
Sokan tanulnak gyerekkorukban valamilyen hangszeren és jó lenne, ha felnőttként többen találhatnának feltöltődést a muzsikálásban. Éppen ezért terveink között szerepel, hogy segítsük az OMNIBUS-koncertek köré fonódó közösség létrejöttét, valamint, hogy mindenkit ösztönözzünk az otthoni kamaramuzsikálásra.

– Ti választottátok a hangszereiteket? Te miért választottad a hegedűt?

Úgy emlékszem, hogy mi választottuk. Óvodás koromban gondolkodás nélkül a hegedű mellett döntöttem. Aztán később tanultam zongorázni is, és emlékszem, hogy középiskola előtt már kicsit tudatosabb választás volt, hogy hegedűvel felvételizem a konzervatóriumba.

– Hogy bírták a szüleitek, hogy ennyiféle különórára vigyenek Titeket?

Öten vagyunk testvérek, biztosan nem volt könnyű. Ugyanakkor éppen, hogy nem volt annyiféle különóra, mint most. A zeneórák mellett hittanra és cserkészetre jártam és úgy érzem, hogy ez pont elég volt. Sokat mozogtunk, kirándultunk és egy megtartó közösséget is kaptunk. Ma tanárként azt tapasztalom, hogy a gyerekek sokkal több különórára járnak. Nagyon sok a lehetőség és a szülőknek nyilván nagyon nehéz dönteni, hiszen mindenki a legjobbat, a legtöbbet szeretné a gyermekeinek. Ennek ellenére szerintem muszáj kihagyni egyes lehetőségeket, különben valójában mindenről lemaradunk.

– Mivel foglalkozol amúgy?

Nővéreimmel mindhárman a Járdányi Pál Zeneiskola tanárai vagyunk. Emellett különböző zenei együttesekben játszunk én például a Budapesti Vonósok Kamarazenekarban.

– Mik a terveid erre a vírusos időszakra?

Még nagyon az elején vagyunk – egyelőre kihasználom, hogy végre együtt lehetek egy kicsit a feleségemmel és a kétéves kislányommal. Egy zenész számára ilyenkor a gyakorlás mellett a zártajtós koncertközvetítések és a lemezfelvételek jöhetnek szóba. Biztos vagyok benne, hogy ha tartós ideig elhúzódnak a korlátozások, akkor ki fognak alakulni a lehetőségek.

– Bármilyen jótanács? Végszó?

Nem vagyok olyan bölcs, hogy tanácsokat nyújtsak. De úgy néz ki, hogy jó könyveket olvasni most bőven lesz időnk… 1f642 Nagyböjt időszaka van: érdekes most megélni a közösségi élet hiányát, ez is lehet egy fajta böjt. Talán ha vége ennek az időszaknak, jobban fogjuk értékelni a közösségeinket és többet teszünk értük. Egy biztos: a zene mindig fontos része volt és mindig fontos része lesz a közösségek életének. Reméljük, hogy az OMNIBUS-koncertek sorozat is hamarosan folytatódhat és minél több embernek nyújthat örömöt és feltöltődést!

Az Omnibus-koncertsorozat szeptembertől folytatódik, további információk hamarosan honlapunkon és Facebook-oldalunkon lesznek elérhetők.