FELHÍVÁS / CS-generáció

CS-generáció azaz Csukás István gyermekei – alkotói felhívás

Csukás István 85 éve, április 2-án született és tavaly február 24-én hunyt el. Személyének, alkotásainak, életművének tiszteletére e két időpont közötti hónapban a Bettika duoval közösen alkotói felhívást teszünk közzé – ezúttal felnőtteknek!

Viszonylag kevesen tudják, hogy mesék, gyerekregények és gyerekfilmek mellett Csukás több, mint ötszáz felnőtt verset is írt. Ebből az egyiket egy fiatalon írt önarckép verset foglalt zenébe most a Bettika duo, címe: Egy fényképre. Azért, hogy a költő születésnapjára egy klassz klippremiert tudjunk ebből tartani, szükség van animációra, amit az általatok készített rajzokból, és egyéb alkotásokból (ami készülhet bármilyen technikával ami eszetekbe jut – pl. gyurma, báb, hímzés, kollázs stb.) állítanánk össze. Lényeg, hogy használd a fantáziád és alkoss a két kezeddel!
Hallgassd meg a dalt, gondold át mi jut eszedbe, milyen emléked van Csukás Istvánról, karaktereiről, meséiről, verseiről és március 31-ig küldd el jó minőségű fekvő fotón művedet az info@lovasut.hu-ra. Kérjük írd hozzá az emailhez ha egyetértesz azt is, hogy: „Hozzájárulok a művem felhasználásához a klipben és nevem nyilvánosan feltüntethető az alkotók között.”

A klippremier április 2-án, Csukás István születésnapján, a Lóvasút, valamint a #bettikamusic facebook és youtube csatornáin lesz, egy emlékezős, alak-felidézős, élő-nosztalgiázós, anekdotázós műsor keretében. 

Mutassuk meg a világnak mit tud a CS-generáció, milyen kreatív felnőttekké váltak Csukás István gyermekei! 🙂

Lóvasút:
https://lovasut.hu/
https://www.facebook.com/lovasut
https://www.instagram.com/lovasut.hu/

#bettikamusic:
http://bettikamusic.hu/
https://www.facebook.com/bettikamusic/
https://www.youtube.com/channel/UCo00Ql1RyHRYaBuW4oyOiUw

 

Beethoven – új időpont

Bősze Ádám „Nagy zeneszerzők, nagy szerelmek” sorozatának záróalkalma, mely Beethoven életéről és szerelmi életéről szól, a hatályos jogszabályok értelmében 2020. december 14. helyett 2021. május 10-én kerül megrendezésre.
Aznap két előadásra is várjuk nézőinket, 16:30-tól, illetve 19:30-tól.

Amennyiben a már jegyet vásárlóknak nem felel az új időpont, a program@momkult.hu e-mail címre írva jelezzék, és tájékoztatjuk a további teendőkről.

wagner bosze adam eloadassorozata 2

Advent a Lóvasúton – online

Az idei advent és karácsony kicsit más, mint amit megszoktunk. Sokunknak ez az időszak a karácsonyi fényekről, varázslatos kulturális programokról, és a szeretteinkkel együtt töltött időről szól. (Meg persze a fahéj illatról és finom ételekről.)
Azért, hogy a kulturális programokból ne maradjatok teljesen ki, advent négy advent vasárnapján négy különböző online produkcióval készülünk Nektek!

advent a lovasuton online
2020.11.29. 17:00 Danny mesél: A mézeskalács úr meséje
(ingyenes gyerekelőadás)

A videó linkje itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=TG_hCa96E_k&t=588s
Danny Bain az Amerikai Egyesült Államokban született, zenélni hazájában, Afrikában és Dél-Amerikában tanult, majd 2010-ben Magyarországra érkezett, melyre azóta otthonaként tekint.
Jellegzetes mesemondó stílusa afrikai zenei hagyományokra épül, tradicionális és saját népmeséket ötvöz fülbemászó dallamokkal és hipnotikus ritmusokkal afrikai balafon kíséretében. Munkásságát a Gyermekszínházi Szemle különdíjával és a rangos Michel Indali-díjjal is jutalmazták már.
Előadásainak egy része a veszprémi Kabóca Bábszínházzal együttműködésben született, mint a vasárnap hallható mese is, mely az amerikai népmesék kiemelkedő alakjáról, a Mézeskalács Úrról szól. A magyar nyelvű előadásban angol dalbetétek hallhatók, ezeket bátran énekeljétek Dannyvel!
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk.
danny mesel mese a mezeskalacs urrol

2020.12.06. 17:00 Szamárfül projekt: Holle anyó
(ingyenes gyerekelőadás)

A Szamárfül Projekt az alkotás, a kreativitás, a művészetek, a színház, a zene és a pedagógia miniatűr kortárs játszótere. Bővebb infó: www.szamarfulprojekt.hu
*Holle anyó*
Az előadásban a lusta lány szemszögéből ismerkedhetünk meg a történettel. Mivel a lusta lány leginkább az ágyban szeret lenni, a mese helyszínei is abból teremtődnek meg. Így lesz az ágyból és az ágyneműkből mesebeli táj, kemence, almafa, Holle anyó mesebeli háza, vagy éppen a kapu, amin visszajutunk a való világba. Mivel az előadásban megőriztük az eredeti szöveg narrációs elemeit, így a történet dramatikusan, de az olvasott szöveghez hasonlatos formában jelenik meg.
Rendezte: Bernáth Dénes
Előadja: Bognár Anna, Bernáth Dénes
Az előadást 3 éves kortól ajánljuk.
teli mesek 5

2020.12.13. 17:00 Nemcsaksanya – karácsonyi koncert
(ingyenes karácsonyi koncert)

„Nemcsaksanya én vagyok, Lőrincz Sándor. Saját dalaim, feldolgozásaim -akár az utcán vagy egy kocsmában játszom – a barátaim akikkel együtt zenélek. Mindaz ami inspirál, hozzám tesz, alakít, amit nekem mutatnak vagy én mutatok másoknak.”
Lőrincz Sándor énekes, dalszerző, színész zongorával és gitárral kíséri saját karácsonyi dalait és kedvenc feldolgozásait a Lóvasúton.
nemcsaksanya karacsonyi dalok

2020.12.20. 19:00 Boggie adventi koncert
(jegyek vásárolhatók itt)

Csemer Boglárka (BOGGIE) énekes-dalszerző tavaly már egy varázslatos koncertet adott a Lóvasúton, idén ezt élőben online, közönség nélkül ismételjük meg.
Boggie-ról további információ itt található: https://www.facebook.com/BoggieOfficial/
boggie adventi koncert

Az első három program videóit a Lóvasút Facebook-oldalán és a Lóvasút Youtube-csatornáján tesszük elérhetővé, amelyeket karácsonyig lehet majd tekinteni.

„A zene szabadsága” CZIFFRA100

CZIFFRA100 – CZIFFRA GYÖRGY- Emlékév hazánkban és világszerte

2021-ben a hazai és nemzetközi zenei élet Cziffra György világhírű zongoraművész emléke előtt tiszteleg, akinek születése 100. évfordulója alkalmából a 2021. február – 2022. május közötti időszakot Magyarország Kormánya Cziffra György-Emlékévvé nyilvánította, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába.

Az Emlékévet a Cziffra Fesztivál nyitja februárban budapesti koncertjeivel, majd ezt követően az egész év során folytatódnak a programok további 13 vidéki városban, 15 országban, összesen több mint 100 eseménnyel. Az Emlékévnek a klasszikus zenei élet legfontosabb koncerttermei adnak otthont, többek között a Müpa Budapest, a Zeneakadémia, a New York-Lincoln Center, a London-Covent Garden, a Genf-Victoria Hall, a Párizs-Radio France és Senlis – Fondation Cziffra. A programban olyan világhírű művészek szerepelnek, mint Boris Berezovsky, Martha Argerich, Denis Matsuev, Mischa Maisky, Marc-André Hamelin, Mikko Franck, az Orchestre de la Suisse Romande, vagy a Orchestre Philharmonique de Radio France, akik Eötvös Péter zongoraversenyét mutatják be a Müpában és Párizsban. A világhírű zeneszerző Cziffra György tiszteletére komponálja első zongoraversenyét Cziffra Psodia néven, melyet Balázs Jánosnak dedikál.

Az Emlékév célja, hogy bemutassa és tovább éltesse a világhírű zongoraművész életének és munkásságának szellemi és művészi örökségét ma is aktuális üzenetein keresztül: a magyar és európai identitást, amelyek kölcsönösen táplálják egymást. Visszahozza a koncerttermekbe a romantikus zongorajáték hagyományát, valamint felhívja a figyelmet az improvizáció tradíciójának fontosságára, továbbá kiemelt figyelmet fordít a fiatal művészek támogatására.

A rendezvénysorozat művészeti vezetője, Balázs János zongoraművész, pályája kezdetétől nagy figyelmet szentel Cziffra György emlékének ápolására. 2016-ban a budapesti MOMKult együttműködésével megalapította a Cziffra György Fesztivált, amely a klasszikus zenei koncertek mellett számos más műfajt és művészeti ágat mutatott be neves művészek részvételével, felvállalva fiatal tehetségek támogatását mesterkurzusokon és a Cziffra Fesztivál rangos díjain keresztül. Az eseménysorozat az elmúlt években beírta magát a legkedveltebb hazai fesztiválok közé. Az Emlékév is ezen erős szakmai pillérekre alapozva építkezik tovább, nemcsak klasszikus zenei koncertekkel, hanem számos más műfajt és művészeti ágat is felsorakoztatva.

A Cziffra György-Emlékév keretében a Lóvasút Bősze Ádám 7 alkalmas zenetörténeti előadás-sorozatának ad otthont.

További programok: www.cziffra100.com
Ciffra logo CMYK

Kiemelt szponzor: MVM

Közlemény / 2020.11.04.

Tisztelt Látogatóink!

Magyarország miniszterelnökének bejelentése alapján 2020. november 4-től rendezvényeket érintő új szabályok lépnek életbe, amik befolyással vannak a Lóvasút programjaira, rendezvényeire is. A hatályos rendelet kihirdetése után, annak értelmében megkezdjük az egyeztetést partnereinkkel a lehetséges látogatószámok, az esetleges rendezvény-lemondások kapcsán. A változásokról és a módosuló járványügyi szabályokról folyamatosan tájékoztatni fogjuk Önöket a honlapunkon és a Facebook-oldalunkon.

Megértésüket és türelmüket kérjük!

COVID infó

Tisztelt Látogatóink!

Meghirdetett programjainkat, rendezvényeinket a jelenlegi járványügyi rendelkezésekkel összhangban, az alábbi szabályozások mentén tartjuk meg.

❗️ A fertőzés kockázatának csökkentése érdekében kérjük az alábbi néhány szabály, ajánlás betartását:
▪️ felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a jelenleg érvényben lévő járványügyi  szabályokkal összhangban a MOMkultban és tagintézményeiben az előadások létszámát nem korlátozzuk, de a rendezvényteremben és az előterekben a maszk használatát kötelezővé tettük!
▪️ kizárólag akkor látogassák intézményünket, amennyiben teljesen egészségesek;
▪️ az épületben a védőtávolság megtartása ajánlott, amennyiben ez nem tartható, kérjük viseljenek arcmaszkot;
▪️ kérjük, az épületbe belépve használják a kihelyezett kézfertőtlenítőket;
▪️ a  rendezvényterem ajtaját az előadások kezdete előtt fél órával megnyitjuk, hogy megelőzzük az esetleges torlódást.

Kérjük, segítsék munkánkat, a szabályok és ajánlások betartásával járuljanak hozzá, hogy a programok és rendezvények látogatása minél biztonságosabb legyen!

További intézkedéseink:
Fokoztuk a takarítás gyakoriságát közönségforgalmi tereinken, különös tekintettel a mosdók, pultok, kilincsek fertőtlenítésére és a nézőtér átszellőztetésére.
Kizárólag tünetmentes dolgozók vehetik fel a munkát intézményünkben.
A MOMkultot és tagintézményeit üzemeltető MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. a vonatkozó jogszabályi és higiéniai előírásokat betartva, továbbá a saját hatáskörében meghozott további intézkedésekkel (megtekinthető a momkult.hu oldalon) az esetleges fertőzések lehetőségét igyekszik minimálisra csökkenteni.

 

Az EBER desszert, melynek üzemeltetője a Magyar Konyha Kft., továbbra is zavartalanul várja Önöket minden nap 10:00 és 20:00 között.

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterme csütörtökönként és péntekenként 12 és 18 óra között látogatható.

 

Várjuk Önöket szeretettel!

Újranyitás

Tisztelt Látogatóink!

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. július 1-től a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont egyes szolgáltatásai újból elérhetőek lesznek.

Az EBER Desszert, a Hegyvidék egyik legkülönlegesebb atmoszférával rendelkező cukrászdája minden nap 10 és 20 óra között tart nyitva.

Az LVST kulturális kínálatát folyamatosan alakítjuk, sok izgalmas szabadtéri és beltéri program lesz elérhető. 

A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény kiállítóterme csütörtökönként és péntekenként 12 és 18 óra között, szombatonként 10 és 16 óra között látogatható. A látogatóknak, családoknak, diákoknak tervezett programokról a Gyűjtemény honlapján és Facebook oldalán tájékozódhatnak (helytortenetigyujtemeny.hu, facebook.com/hegytortenet).

A hozzánk érkezőket kiemelten kérjük a járványügyi szabályok és ajánlások betartására. A helyszínen kihelyezett tájékoztatók segítségével tájékozódhatnak az általános érvényben lévő szabályok mellett a helyszín sajátosságai miatt kialakított védelmi intézkedésekről.

A fertőzés kockázatának alacsonyan tartása érdekében kérjük az alábbi néhány szabály betartását:

  • kizárólag akkor látogassák intézményünket, amennyiben teljesen egészségesek;
  • az épületben a védőtávolság megtartása ajánlott, amennyiben ez nem tartható, kérjük viseljen arcmaszkot;
  • kérjük vegyék igénybe a kihelyezett kézfertőtlenítőket belépéskor;
  • lehetőség szerint személyes vásárlásaik során részesítsék előnyben az érintésnélküli fizetési formákat.

A Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontot üzemeltető MOM Kulturális Központ Nonprofit Kft. a vonatkozó jogszabályi és higiéniai előírásokat betartva, továbbá a saját hatáskörében meghozott további intézkedésekkel (megtekinthető a momkult.hu oldalon) az esetleges fertőzések lehetőségét igyekszik minimálisra csökkenteni.

Kérjük segítsék munkánkat, a szabályok betartásával járuljanak hozzá, hogy a programok és rendezvények látogatása minél biztonságosabb legyen!

 Várjuk Önöket szeretettel!

KÖZLEMÉNY a koronavírus kapcsán

Tisztelt Látogatók!

2020. március 11-én Magyarország kormánya betiltotta a tömegrendezvényeket a koronavírus-járvány terjedésének minél hatékonyabb megelőzése érdekében. A MOMkult és tagintézményei (Barabás Villa, Kulturális Szalon, Helytörténeti Gyűjtemény, Hegyvidék Galéria, Lóvasút) üzleti rendezvényei és kulturális programjai korlátozásra kerülnek.

A kormány tájékoztatása szerint az intézkedések visszavonásig érvényesek, a MOMkult tervezetten 2020. május 31-ig megvalósuló rendezvényekkel kapcsolatban az alábbiak szerint intézkedik.

DÍJTALAN KULTURÁLIS PROGRAMOK:

Tervezetten 2020. május 31-ig megvalósuló díjtalan programok elmaradnak. 

BELÉPŐDÍJAS PROGRAMOK:

Tervezetten a 2020. május 31-ig meghirdetett, belépőjegy köteles programjainkra – a partnerekkel, fellépőkkel, közreműködőkkel történő egyeztetés alapján – lehetőségeink szerint egy későbbi pótnapot egyeztetünk.

Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mail címen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.

LEMONDOTT ÉS ELHALASZTOTT PROGRAMOK:

március 13. / Volver La Vida / megtartásra kerül, a megváltott jegyek érvényesek

március 14. / Omnibus – Zene komolyan mindenkinek! / elmarad (A koncertsorozat szeptembertől folytatódik.)

március 15. / Csak huszárosan / elmarad

március 16. / Ars Sacra Fesztivál: Dobozy Borbála csembaló koncert / elmarad

március 17. / Bach Mindenkinek Fesztivál: Az önmagába térő ösvény / elmarad

március 18. / Bősze Ádám: Nagy zeneszerzők, nagy szerelmek #Britten / áttéve 2020. szeptember 7-re. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

március 22. / Kalandozás a különleges hangszerek világában / áttéve 2020. október 11-re. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

március 27. / be happy – burleszk egy felvonásban / elmarad (A már jegyet vásárolt nézőink kérjük, írjanak a program@momkult.hu címre, hogy a jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket egyeztessék.)

március 29. / Rejtő Romantika / áttéve 2020. szeptember 29-re. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

március 31. / 67-es korongok – Pink Floyd/ áttéve 2020. október 5-re. Új időpont egyeztetés alatt. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

április 1. / Vihar és holdfény – Bősze Ádám előadása / elmarad.

április 3. / Vibrotanica (feat. Döbrösi Laura) / áttéve október 16-ra. A Vibrotanica sorozat következő alkalma: 2020. augusztus 28. (Az új, októberi időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

április 5. / Omnibus – Zene komolyan mindenkinek! / elmarad (A koncertsorozat szeptembertől folytatódik.)

április 17. / Janikovszky Éva – Auróra FolkGlamour: A lemez két oldala (Előadás férfi hangokra) / áttéve 2020. augusztus 25-re. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

április 19. / Chameleon Jazz Band: Dalok / áttéve 2020. augusztus 16. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

április 22. / Bősze Ádám: Nagy zeneszerzők, nagy szerelmek #Liszt / áttéve 2020. október 6-ra. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

április 26. / Erdőkerülő Mimó és Csipek / elmarad

április 28. / 67-es korongok – The Doors / áttéve 2020. november 2-re. Új időpont egyeztetés alatt. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

május 10. / Omnibus – Zene komolyan mindenkinek! / elmarad (A koncertsorozat szeptembertől folytatódik.)

május 14. / Bősze Ádám: Nagy zeneszerzők, nagy szerelmek #Mahler / áttéve 2020. november 3-ra. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

május 20. / Vihar és holdfény – Bősze Ádám előadása / elmarad

június 3. Bősze Ádám: Nagy zeneszerzők, nagy szerelmek #Beethoven / áttéve 2020. december 14-re. (Az új időpontra érvényesek lesznek a már megvásárolt jegyek. Amennyiben az új időpont a vásárló számára nem megfelelő, úgy azt a program@momkult.hu e-mailcímen szíveskedjen jelezni, és válaszban megadjuk az esetleges jegyár-visszatérítéssel kapcsolatos további teendőket.)

Minden megkeresésre válaszolunk, a levelek feldolgozása viszont hosszabb időt is igénybe vehet, szíves türelmüket kérjük!

Köszönjük megértésüket!
Lóvasút

Látogatási tilalom

Tisztelt Látogatóink!


A Kormány 46/2020. (III.16.) Korm. rendelete alapján a Lóvasút Kulturális- és Rendezvényközpont, mint közművelődési intézmény pillanatnyilag látogatási tilalom alatt áll.


Megértésüket köszönjük!

Vigyázzunk egymásra!

Kedves Látogatóink!

A kormányzati rendeletek bizonyos enyhítéseket hoztak a járványügyi-helyzet miatti korlátozásokban. A Hegyvidék Önkormányzat ezeknek megfelelően tesz ajánlásokat, hoz helyi rendeleteket a közösségi élet felelős újraindításához. A Lóvasút, csak úgy mint a MOMkult továbbra is intézménylátogatási tilalom alatt áll, ám a MOMkult játszótere már megnyílt, és május 22-én megnyit az Lóvasút cukrászdája, az Eber desszertező is.
Mi is fontosnak tartjuk, hogy a lehető legnagyobb biztonságban tudjuk majd indítani a programjainkat.
De addig is: VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA!

További hegyvidéki kapcsolódó információk: https://www.hegyvidek.hu/aktualis/koronavirus